Grigorij Alekszandrovics Patyomkin

A borulás szélén álló Orosz Birodalom, amely eddig is sokszor került ilyen szerencsétlen helyzetbe, a 18. század első felében volt leginkább ilyen, III. Péter cár uralkodása alatt. Ám egy jó eszű és fondorlatos hadvezér segítségével Péter felesége megdöntötte férje hatalmát.

Grigorij Alekszandrovics Patyomkin – vagy Potyomkin – a Tavricseszkij hercegi családból származott, krími tatár gyökerekkel. Apja háborús veterán volt, anyja pedig egy igen sikeres nő is lehetett volna, de boldogtalan volt a házasságában. Keresztnevét Grigorij Matvejevics Kizlovszkijról kapta, aki később a keresztapja lett.

Apja halála után anyjával Moszkvába költözött, ahol abba a gimnáziumba járt, ami a Moszkvai Egyetemhez tartozott. Ott megszerette a nyelveket, főként a görögöt, és az ortodox teológiát is. 11 éves korától belépett a hadseregbe, majd miután visszatért, a Moszkvai Egyetemre ment, ahol kitűnően tanult, így utat nyert Szentpétervárra, 11 másik fiatal társával együtt. Később azonban már nem folytatta tanulmányait, kirúgták, és csapodár életet kezdett élni, ami adósságba sodorta.

Majd az 1762-es júniusi palotaforradalomban II. Katalin pártja ellen állt, Péter oldalán, de később átállt az ő oldalára. A puccs után Patyomkin nagy vagyont kapott jutalomként, magasabb rangot az udvarban, és mindent, amire egy akkori büszke férfi vágyhatott, ám ő inkább őri pozíciójában maradt.

Hamar megláttak egymásban valamit Katalinnal, aki finoman, indirekt módon bátorította Patyomkin flörtölését. Ez viszont egyáltalán nem tetszett az Orlovnak és testvéreinek, aki Katalin akkori kedvence és a forradalom vezetője volt. Patyomkin udvari rangja folyamatosan nőtt, és lassan Katalin szeretőjeként kezdték elkönyvelni. Egy legenda szerint az Orlovok elhívták őt egy billiárdmeccsre, ahol jól megverték, közben megsérült a szeme, amit nem tudtak meggyógyítani, így végül ki kellett venni. Ezután Patyomkin visszavonult a nyilvánosságtól.

A török háborúban bebizonyította rátermettségét hadvezérként, bár Katalin hiányolta a társaságát. Később egyre szorosabb lett a viszonyuk. Diplomataként is jeleskedett, és persze falvakat is építtetett Katalin megelégedésére.

’83-ban, amikor az Orosz Birodalom annektálta a Krím-félszigetet, Patyomkin lett a kormányzója, és odaköltözött. De még ez előtt már több déli terület kormányzója is volt, így jelentős hatalmat gyűjtött össze, és saját udvart is kialakított, ami vetekedett Katalinéval. Amikor délre utazott, Patyomkin díszletfalvakat, mai nevükön Patyomkin-falvakat állíttatott fel, melyeket Georg von Helbig terjesztett el. Bár több város és építmény megtervezésében is sikeres volt, nem járt mindig ekkora szerencsével, így átverte Katalint, hogy a felállított települések sokkal szebbnek és gazdagabbnak tűnjenek a valóságnál.

Élete végét a harcmezőn töltötte, szintén a törökök elleni háborúban, ahol Besszarábiában, Jászvásárhelytől 60 km-re halt meg. Pontosan nem tudjuk, mi okozta a halálát, de emléke tovább él: Gyerzsavin Vízesés című költeménye őt örökíti meg, valamint a bolsevikok 1903-as csatahajója is róla lett elnevezve.

Kiemelt fotó: Johann Baptist von Lampi the Elder 1847-es festménye | Wikipédia

Üveges István,
Ady Endre Elméleti Líceum,
9. A osztály