Valami sosem változik – Darvasi Viktória versei

Dilemma

Rossz álom,
ez az egész egyedül csak rossz álom.
Magamat élve vagdosom,
ezzel kicsinálom.

,,Megérné-e?
Haljunk meg érte?
Vagy haljunk együtt vele,
vagy éljünk, de nélküle?

Mi lenne az értelme?”
Mondják ezt a valakik,
és azok a valakik sokan vannak,
és valahogy mindig

megtalálják egymást, s civakodnak;
Olyankor furamód sosem ők azok, kik harcolnak,
fagyban nyomorogva sikoltanak.
Általában embereket küldenek egy tágas térre,
hogy tiporják, öljék egymást vérre.

A valakik sokan vannak,
s parancsokat osztogatnak:
ezt hívják háborúnak.

Te meg én

,,Kiben bízhatsz, kiben nem?
Kit látsz te itt egyenesnek?” – kérdem.
Nem mondasz semmit, csak lenézel búsan,
szemedben szememnek szikrája lobban.

Vagy nem is lobban, mert kialudt,
értetted, mit mondtam, s ezért elhagyott.
,,Nem jön vissza többé, ne keresd,
inkább fogd meg te kezem, s én kezed,

s menjünk innen el mentül;
gyalogoljunk a világban, ebben a csúfban, de ne egyedül.
Menjünk innen messze, távolra!”
Akkor eltűntünk a ködben, s a szót a csönd váltotta.

Pénz

Mindig a középpontban van ő,
rá a kereslet egyre csak nő!
Bárcsak ne lenne ily nagy szükség rá,
mert veszni hagyni kár lenne már.

Darvasi Viktória-Bianka,
Mihai Eminescu Főgimnázium,
9. I osztály