Valóban létezik fiúk és lányok közti barátság?

Ha egy lány sokat beszélget egy fiúval, az emberek többsége máris elkezdi összerakni a saját kis történetét a fejében. Hogy „biztos tetszenek egymásnak”, vagy hogy „valami van köztük, csak titkolják”. Ez már annyira gyakori reakció, hogy néha még akkor is magyarázkodni kell, amikor valójában semmi sincs. És őszintén? Ez fárasztó. De mégis, valahol érthető is, mert fiú és lány között valóban ritka az igazán tiszta, mély barátság. De nem lehetetlen.

Most is van egy fiú, akivel néha beszélek. Nem sűrűn, csak ritkán írunk egymásnak – leginkább, ha valami konkrét okunk van rá. Nem napi csevegés, nem folyamatos „online jelenlét” egymás életében. Amikor mégis szóba kerül, akkor is inkább fontosabb, néha mélyebb dolgokról beszélünk, ami ritka. Leginkább akkor vesszük fel a kapcsolatot, amikor muszáj, mert kérdésünk, kérésünk van. Nem flört, nem bizalmaskodás, inkább egyfajta kölcsönös tisztelet. Mondhatni ismerősi viszony – nem igazán barátság. És mégis, néhányan ebből is történetet kreálnak. Kérdő pillantások, célozgatások, megjegyzések: „Mi van köztetek?” – mintha minden lány-fiú kapcsolat mögött lennie kellene valaminek.

Pedig ez nem mindig így van. Vannak kapcsolatok, amik egyszerűek, tiszták, és csak arról szólnak, aminek látszanak: két ember, akik időnként beszélgetnek, mert valamit meg tudnak osztani egymással. Nem több. És nincs is szükség rá, hogy több legyen.

Voltak viszont más tapasztalataim is – régebbről. Volt egy fiú, akivel éveken át barátok voltunk. Igazi barátok. Nem volt benne semmiféle romantikus szál, sem kimondatlan vágyakozás. Egyszerűen csak jól megértettük egymást. A humorunk, az érdeklődésünk, a reakcióink – sok mindenben passzoltunk. Mellette nem kellett megjátszanom magam. Lehettem szomorú, lehettem dühös, lehettem csendes. Ő meg csak ott volt, és nem akart tőlem semmit – csak barátom lenni. És ez nekem nagyon sokat jelentett.

Ez a kapcsolat olyan volt, amit a legtöbben nem értettek. Voltak, akik próbáltak „összehozni” minket, mások meg egyszerűen nem hitték el, hogy létezik fiú és lány között ilyen kötelék. Voltak féltékeny megjegyzések is – főleg, ha épp kapcsolatban voltam. „Nem zavarja a barátodat, hogy van egy ilyen fiú az életedben?” – mintha egy barátság fenyegetőbb lenne, mint a valóság. És ez a folyamatos kételkedés egy idő után terhet rak az emberre.

Aztán az élet úgy hozta, hogy külön utakon mentünk tovább. Nem haragból, nem drámából – csak így alakult. Mégsem felejtem el azt, hogy milyen jó érzés volt, amikor tényleg barátként számíthattam valakire. Nem mint fiúra. Nem mint lehetséges „valakire”. Csak mint emberre. Ez az, ami ritka – de ha megtörténik, nagyon értékes. És ha szükségünk van egymásra, akkor tudjuk, bármikor ott leszünk akkor is, ha akár egy éve nem beszéltünk.

Sokan mondják, hogy a fiú-lány barátság mindig labilis. Hogy előbb-utóbb az egyik fél többet akar. És igen, van ilyen is. Volt már olyan élményem, amikor egy kapcsolat barátságnak indult, aztán kiderült, hogy a másik fél remélt valami többet. Ilyenkor már nem lehet ugyanúgy folytatni. Valami megtörik. És ez fájdalmas tud lenni, mert azt érzed, hogy becsaptak – még akkor is, ha a másik nem rossz szándékkal közeledett.

De pont ezért gondolom azt, hogy ami működik, azt meg kell becsülni. Mert ha két ember között ott van a kölcsönös tisztelet, az őszinteség és az, hogy elfogadják a másikat úgy, ahogy van – akkor lehet barátság is. Akkor is, ha az egyik fiú, a másik lány.

Nem attól lesz egy kapcsolat tiszta, hogy mit gondolnak róla mások. Hanem attól, hogy mi történik benne valójában. És ha bennem nincs romantikus érzés, és a másikban sem, akkor nem kell semmit eljátszani vagy félteni. Csak egyszerűen megélni azt a köteléket, ami van – és nem hagyni, hogy a külvilág ráerőltessen egy másik történetet.

Kiemelt fotó: Izzy Poth | Staff Illustrator

Sütő Tamara,
Ady Endre Elméleti Líceum,
9. B osztály