Irányok – Gyulai Jázmin versei

Andrew Wyeth, Wind from the Sea

Álompart

A parton álltam hajnalban,
a kövek közt kerestelek.
A víz, mint árva gondolat,
csak sodort téged egyre messzebb.

A fény felsértette a habot,
s alatta ott volt a neved.
lehajoltam, de eltűnt,
mint az álom, ha feleded.

Csend és kő

Az este sarkában ülök,
megnyúlik bennem a csönd.
Mozdulni sem merek,
nehogy felriasszam a követ.

A távolból sárga fény dereng,
egy ablak, ami rég bezárt.
Ott is csend lakik, mint bennem,
széthulló, finom darabkák.

Idegen kert

Az idegen kertben jártam,
ahol sosem voltál velem.
Mégis minden fa alatt
az árnyékod kerestem.

A fű sárgán hajolt meg,
mintha megértené a szót,
Amit nem mondtam el neked,
az ott nőtt a gyökerek között.

Utánad

Az erdő ösvényén jártam,
s lábam nyoma tele lett árnnyal.
Mintha minden fa tudta volna,
hogy téged kereslek, hiába.

Az ágon maradt egy hajszál,
egy széllel jött üzenet.
Hiába nyúltam utána,
a szél elvitte veled.

Gyulai Jázmin,
Arany János Elméleti Líceum