otthon (1)

Hol érzem magam otthon?

Otthon lenni” – ez a kifejezés sokféleképpen értelmezhető. Egyesek számára azt jelenti, hogy belépnek a gyerekkori házuk ajtaján, másoknak egy ölelés vagy egy ismerős hang az, ami ezt az érzést kelti. Személy szerint én úgy gondolom, hogy az otthon nem pusztán egy földrajzi hely, nem csupán négy fal és egy tető. Az otthon elsősorban egy érzés. Egyfajta biztonságérzet, amely akkor tölt el, amikor olyan emberek között vagyok, akik szeretnek, elfogadnak, és nem kell mást mutatnom, mint aki valójában vagyok.

Sokan úgy nőnek fel, hogy a „családi ház” fogalma egyértelműen összefonódik az otthonéval. Gyerekként számomra is így volt. A szobám, a megszokott reggeli illatok, a nappali kanapéja – ezek mind azt az érzést adták, hogy tartozom valahova. Mégis, ahogy teltek az évek, és az ember elkezd felnőni, egyre inkább rájön arra, hogy az otthon nem állandó. Elköltözünk, tanulni vagy dolgozni megyünk máshova, új emberekkel találkozunk, és egyszer csak azon kapjuk magunkat, hogy már nem csak egyetlen helyhez kötjük az otthon fogalmát.

Számomra például az iskolai barátaimmal töltött délutánok is lehetnek „otthonosak”. Nem az épület miatt, hanem a hangulatért, amit együtt teremtünk. Egy jól sikerült beszélgetés, közös nevetés, egy támogató szó – ezek mind hozzájárulnak ahhoz, hogy valahol otthon érezzem magam. Ugyanez igaz a családi nyaralásokra is. Ott, egy idegen városban, távol a megszokott dolgoktól, mégis otthonosan éreztem magam – mert velem voltak azok, akikkel biztonságban érezhetem magam.

A modern világban, ahol az emberek gyakran költöznek, országot váltanak, és a családi közösségek is átalakulnak, az „otthon” fogalma egyre inkább szétválik a fizikai helytől. Az otthon már nem csak az, ahol felnőttünk, hanem az, ahol önmagunk lehetünk. Ez lehet egy lakás, amit először csak bérelünk egyedül, lehet egy baráti társaság, egy párkapcsolat vagy akár egy érzés.

Hiszek abban is, hogy az otthonérzet nem mindig alakul ki automatikusan. Néha dolgozni kell érte. Meg kell találni azokat a kapcsolatokat, közösségeket, ahol nem csak elviselnek, hanem valóban elfogadnak. Időt, energiát kell fektetni abba, hogy kialakítsuk a saját „biztonságos terünket”, legyen az fizikai vagy lelki értelemben vett tér.

Azt is megtanultam, hogy az embernek néha önmagával kell kialakítania egyfajta „otthont”. Egy helyet, ahol békében van a saját gondolataival, érzéseivel, múltjával, hibáival. Mert ha ez megvan, akkor bárhol a világon képesek lehetünk otthon érezni magunkat – akár egy kávézóban, egy másik országban, vagy csak egy padon ülve egy könyv társaságában.

Számomra tehát az otthon nem egy cím, amit beírhatok a GPS-be. Az otthon egy érzés, ami akkor jön elő, amikor a szívem nyugodt, amikor nem kell semmit bizonyítanom, amikor önmagam lehetek. És bár ez az érzés néha ritka és törékeny, pont ettől olyan értékes.

Kiemelt fotó forrása: https://www.houseandgarden.co.uk/article/what-is-cottagecore

Sütő Tamara,
Ady Endre Elméleti Líceum,
9. B osztály