
Ken és Barbie
A gyilkos páros
Mindannyian jól ismerjük Ken és Barbie ikonikus figuráit, akik az évtizedek során számtalan formában és történetben megjelentek, mindig a tökéletes párost testesítve meg. Ám a valóság néha sokkal sötétebb történetet ír: a bűnügyi történelemben mindössze egyetlen olyan pár létezett, akiket a sajtó Kennek és Barbie-nak keresztelt el — nem véletlenül. Ebben A halál nyomában részben betekintést nyerhettek azon két szadista gyilkos megdöbbentő történetébe, akik a látszólag ártatlan külső mögött a kegyetlenség és manipuláció világát rejtették.
1993 februárjában végre rács mögé került a modern bűnügyi történelem egyik leghírhedtebb házaspárja: Karla Homolka és Paul Bernardo. A közvélemény hamarosan csak Ken és Barbie gyilkosokként emlegette őket — utalva arra, mennyire megtévesztő volt ártatlan külsejük, ami valójában minden képzeletet felülmúló borzalmakat rejtett. Kiderült, hogy 1986 és 1992 között legalább tizenhárom nemi erőszak és három kegyetlen gyilkosság köthető hozzájuk Torontó környékén. A házaspár mindkét tagját már gyermekkorától erőszakos és szadista hajlamok jellemezték, de amikor egymásra találtak, minden gátlásuk elszabadult — és együtt valóságos rémálommá váltak fiatal lányok számára.
A legmegdöbbentőbb, hogy közülük ma már csak egyikük ül börtönben...
Paul Bernardo 1964. augusztus 27-én született a kanadai Ontarióban, Kenneth és Marilyn Bernardo gyermekeként. Kívülről családjuk a középosztály mintapéldája volt: jómódú, rendezett élet, jó hírnév. A zárt ajtók mögött azonban sötét titkok lapultak. Paul apját gyermekmolesztálással vádolták, és azt pletykálták, hogy saját lányát sem kímélte. Ennek ellenére a kis Pault mosolygós, kedves, udvarias fiúnak ismerték — senki sem sejthette, milyen démonok ébrednek majd benne.
A döntő fordulat 16 éves korában következett be, amikor édesanyja bevallotta neki: nem Kenneth Bernardo a vér szerinti apja, hanem egy alkalmi viszony gyümölcse. Ez a vallomás gyűlöletté torzította a fiú érzelmeit. Anyját nyilvánosan „kurvának” és „csavargónak” nevezte, miközben saját magát egyre inkább minden szabály fölött állónak képzelte. Egyetemi évei alatt sármos modora mögé rejtőzve bárokból csábított el fiatal nőket, akiket megalázott, bántalmazott és lelkileg is terrorizált. Kedvenc olvasmánya az Amerikai pszichó volt, amit szinte szentírásként forgatott.
1987 májusában vált hivatalosan is rémálommá Ontario lakóinak életében. Ekkortól kezdve a Scarborough-i külvárost sorozatos nemi erőszakok tartották rettegésben. Bernardo kora reggel vagy éjjel csapott le buszról leszálló fiatal lányokra — áldozatai legtöbbször 15 és 21 év közöttiek voltak. Kegyetlensége messze túlmutatott a fizikai bántalmazáson: áldozatait megalázta, fenyegette, hogy ne forduljanak a rendőrséghez. Bár több túlélő vallomása alapján is kihallgatták, hivatalosan sokáig nem sikerült bizonyítékot szerezni ellene. Mire pontos személyleírást kaptak róla, már legalább 19 nemi erőszakot követett el — a valós szám feltehetően ennél is nagyobb.
Paul ámokfutásának következő fejezete akkor kezdődött, amikor 1987 nyarán egy torontói állatorvosi kongresszuson megismerkedett a mindössze 17 éves Karla Homolkával. Két, egymáshoz tökéletesen illő szadista találkozott: Karla kora gyermekkora óta szociopata hajlamokat mutatott, ám kívülről vidám, barátságos, állatbarát lánynak ismerték. Egy normális, öttagú családból származott, két húga volt, ő volt a legidősebb. Érettségi után állatorvosi asszisztensként kezdett dolgozni — innen küldték arra a bizonyos kongresszusra, ahol összehozta a sors a későbbi férjével.
Sokan sokáig elhitték, hogy Karla csupán áldozata volt egy pszichopata férj manipulációjának. A későbbi bizonyítékok azonban mást mutattak: a lány maga is aktívan részt vett a kínzásokban és gyilkosságokban — sőt, több borzalmas ötlet tőle származott. Az első sokkoló tettük közvetlenül Karla húga, a 15 éves Tammy Homolka ellen irányult. Bernardo dühös volt Karlára, amiért nem volt szűz, amikor találkoztak, ezért „kárpótlásként” egy érintetlen lányt követelt. Karla bódító injekcióval elkábította saját húgát egy családi vacsora után, majd Bernardo megerőszakolta, miközben mindent videóra vettek. Tammy eszméletlen állapotban hányt, megfulladt — a pár a rendőröknek balesetet hazudott, így a gyilkosság rejtve maradt.
A húga halála csak még jobban felszította Bernardo vérszomját. Hat hónappal később a pár összeházasodott, és barátaik előtt átlagos, boldog fiatal házaspárnak tűntek. Eközben sorra szedték áldozataikat: a 15 éves Jane Doe-t például egy kisállatboltban ismerte meg Karla, és nyugtatóval elkábítva férjéhez vitte. Jane túlélte, de semmire sem emlékezett.
Legbrutálisabb bűntetteik közé tartozik Leslie Mahaffy elrablása: a 14 éves lányt éjjel hazafelé tartva szedték fel, napokon át kínozták és többször megerőszakolták. Végül halálos adag nyugtatót adtak be neki, holttestét feldarabolták és cementbe ágyazva dobták egy tóba. A következő áldozat, Kristen French, egy 15 éves iskolás lány, hasonló sorsra jutott: napokig kínozták és erőszakolták, majd holttestét egy út menti árokban találták meg 1992 áprilisában.
Bernardo erőszakossága idővel a feleségét sem kímélte: 1993 januárjában egy fém zseblámpával úgy megverte Karlát, hogy az kórházba került. Ekkoriban azonban már szorult körülöttük a hurok: a rendőrség egy DNS-minta alapján beazonosította Bernardót a Scarborough-i erőszaktevőként. Fantomképe alapján volt munkatársai is azonosították, és 1993 februárjában letartóztatták.
Karla gyorsan ügyvédet fogadott, és vádalkut kötött: vállalta, hogy tanúskodik férje ellen, cserébe csupán 12 év börtönt kapott. Csakhogy a rendőrség később megtalálta a házaspár által készített videofelvételeket, amelyek leleplezték Karla valódi szerepét: nem áldozat, hanem ugyanolyan kegyetlen résztvevő volt. Mégis, az alku érvényben maradt, és Karla 2005-ben kiszabadult. Azóta új nevet vett fel, újra férjhez ment, gyerekeket nevel, sőt, önkéntesként dolgozik egy iskolában.
Paul Bernardo 1995-ben életfogytiglani börtönbüntetést kapott, és 2018-ban hivatalosan is kizárták, hogy valaha szabadlábra kerüljön. Bernardo soha nem mutatott bűntudatot, és soha nem kért bocsánatot.
Ken és Barbie valójában sokkal inkább egy rémálom szimbólumai maradtak, mint egy gyermekkori játéké: ártatlan külsőbe bújt ragadozók, akik örökre beírták magukat a kriminalisztika legsötétebb fejezetei közé.
Kiemelt fotó: geocities.ws
Felhasznált források:
https://www.origo.hu/gazdasag/2024/05/ken-es-barbie-a-ket-szadista-gyilkos
Csillag Viktória,
Partiumi Keresztény Egyetem, Magyar-Angol nyelv és irodalom szak,
II. év
