Apja lánya (Jersey Girl)

Filmajánló Gabicitól

Az Apja lánya (Jersey Girl) egy szívmelengető romantikus dráma-komédia Kevin Smith rendezésében, amely egyszerre szól a gyászról, újrakezdésről és a szülői szeretetről.

A történet főhőse Ollie (Ben Affleck), egy ambiciózus New York-i zenei PR-os, aki élete tragikus fordulata után kénytelen visszatérni szülővárosába, hogy egyedül nevelje kislányát. Miközben próbálja újraépíteni az életét, megtanulja, hogy a karrier nem minden – és talán a boldogság éppen ott van, ahol a legkevésbé várná. Maya (Liv Tyler) egy kedves és frissítő mellékszereplőként bukkan fel, aki segít Ollie-nak megtalálni az utat önmagához és a jövőhöz.

A Jersey Girl egyszerre megható és könnyed, ideális választás egy csendes estére, amikor valami lélekmelengetőre vágysz.

Én még régebben láttam a filmet, és múlt este újranéztem, felnőtt szemmel pedig teljesen másképp láttam és éltem át az egészet. Nemcsak megható volt, de számomra nagyon elgondolkodtató is több dologgal kapcsolatban, mint a jövő, annak kiszámíthatatlan eseményei, prioritások, döntéseink következményei, és rájönni arra, hogy mégis mi a legfontosabb ebben az életben.

A történet részletes bemutatása és a személyes véleményem (SPOILER)

Már a film ismertetőjéből sejthető, hogy merre halad majd a történet – és ez hamar be is igazolódik: Ollie felesége, Gertrude belehal a szülésbe. Sokan mondják, hogy ha egy film elején szinte tökéletesnek mutatnak be egy karaktert, akkor szinte biztosra vehetjük, hogy az illető hamarosan meghal – éppen azért, hogy a néző minél jobban kötődjön hozzá, és így még megrázóbb legyen az elvesztése. Gertrude esetében is ez történt: néhány meghitt pillanat erejéig megismerhettük a személyiségét, szeretetteljes természetét és a közte és Ollie közötti mély kapcsolatot. Bár kevés időt töltöttünk vele a vásznon, a halála mégis szíven ütött – akárcsak az utána következő jelenetek, amelyekben Ollie teljesen összeroppan a gyász súlya alatt.

Hazaköltözik édesapjához, elveszíti a munkáját, és nem képes kapcsolatot kialakítani újszülött lányával – aki édesanyja után szintén a Gertrude nevet kapta. A férfi annyira beleveszik a veszteség fájdalmába, hogy teljesen elzárkózik apai szerepétől is. Végül az ő apja az, aki gondoskodik az unokáról, míg Ollie lassan rá nem ébred arra, mekkora felelősség nyugszik a vállán.

A történet innentől időben ugrik: a kis Gertrude már hétéves, iskolás kislány, és még mindig a kisvárosban élnek Ollie édesapjával. A család az évek során kibővült: az apa két jó barátja is a szoros körük részévé vált, Gertrude pedig „nagybácsiként” tekint a férfiakra. A film gyönyörűen mutatja be az apák és gyermekeik közti kapcsolatot: Ollie és édesapja viszonyát, valamint Ollie és Gertrude kapcsolatának alakulását – mindkettő különleges, a maga módján megható.

Egy nap Ollie és a lánya betérnek egy videókölcsönzőbe, ahol megismerkednek Mayával. A nő játékos, életvidám személyisége zavarba ejti Ollie-t, aki kezdetben kissé feszélyezve érzi magát, mégis felfigyel a nőre. Egy közös beszélgetés során a férfi bevallja Mayának, hogy felesége halála óta – immár hét éve – nem volt kapcsolatban senkivel. Ez volt az a pont, ahol végérvényesen megsajnáltam őt, és még inkább megkedveltem a karakterét. Ez a vallomás talán jobban megmutatta felesége iránt érzett szerelmét, mint bármi más: mély, őszinte gyász és hűség áradt belőle.

Maya nem hagyja annyiban: úgy érzi, Ollie-nak szüksége van egy társra. Végül egy csók is elcsattan közöttük, de a helyzet gyorsan véget ér – a kislány ugyanis rajtakapja őket. A film több humoros jelenetet is tartalmaz, ez pedig egy volt a sok közül. A történet innentől még jobban elmélyül a Maya–Ollie–Gertrude hármas dinamikájában, miközben Ollie egyre kétségbeesettebben próbálja visszaszerezni korábbi munkáját.

A fordulópont akkor jön el, amikor végre behívják egy állásinterjúra, de ő az egyetlen, aki izgatott emiatt. A kis család együtt készül Gertrude szerepére, ami pont egybeesne az interjúval, és ugyan szeretne a férfi ott lenni lányával, a feszültség eluralkodik rajta: ideges lesz, és a helyzet odáig fajul, hogy kislányával csúnyán összevesznek. Olyan dolgokat mond, amiket sosem lett volna szabad – ezt a jelenetet inkább nem spoilerezem, de számomra különösen fájdalmas volt.

Ollie végül elmegy az interjúra, ám a váróban történik valami – találkozik valakivel (ő legyen meglepetés), aki teljesen megváltoztatja a gondolkodását. Ez a beszélgetés döbbenti rá arra, hogy semmi sem fontosabb számára a lányánál – és hogy az ő boldogsága minden karriernél többet ér. Az interjú lehetőségét végül kihasználja, de immár új szemlélettel. A film zárójelenete szép párhuzamot von az egyik első jelenettel – ezzel tökéletes keretbe foglalva a történetet.

Számomra különösen tetszett, hogy a film az apa–lánya kapcsolatot állította a középpontba. Megmutatta, mennyire szeretik egymást, de azt is, hogy még a legmélyebb szeretet sem mentes a nehézségektől. Ollie jó apává válik, de esendő ember is – hibákkal, önzéssel, bántó szavakkal. Ettől lesz a film valóságosabb, „nyersebb”, ugyanakkor szívhez szólóbb is.

Maya és Ollie kapcsolata pedig pont annyira volt jelen, amennyire kellett – nem kapott túl nagy hangsúlyt, mégis sejteni lehetett, hogy a történetük nem ért véget. A film nem szerelmi történet akart lenni, hanem egy apa és a lánya közös útját mutatta be – és ez így volt tökéletes. Ritka manapság az olyan film, amely ilyen finoman, mégis hatásosan zárul – számomra valódi felfrissülést jelentett. Nagyon megható történet volt, és ha olyan érzelmes típus vagy, mint én, biztos vagyok benne, hogy te is könnyekkel a szemedben nézed majd végig.

Mindenkinek ajánlom a filmet, szerintem csodásan bemutatja a gyászt és az újrakezdést is, nem mellesleg mindezeknek a nehézségeit, de a kettő szépségét is.

Mindenkinek jó filmnézést kívánok!

Balogh Gabriela,
Margitta