A nyár legfinomabb ízei

Végre, hivatalosan is eljött a nyár, ami a lazulást, a pihenést és minden bizonnyal a jó időt jelenti számunkra. A nyaralások, kirándulások és családi programok hosszú sora nyomonkövethetetlen, és minden bizonnyal mindenki épp ezért várja a nyár időszakát. A diákok számára azonban köztudott, hogy nem is kifejezetten a pihenés és a kirándulások azok a dolgok, amik igazán vonzónak tűnhetnek ebben a három hónapban, de sokkal inkább a tanulás és a korán kelések hiánya. Nagyon sokan közülük ebben az időszakban igyekeznek munkát keresni és ezzel eltölteni ezt a csodálatos három hónapot, mindemellett pedig egy kevés pénzt is keresni. Vannak olyanok, akik üzletekben dolgoznak mint eladók, éttermekben mint pultosok vagy mezőgazdaságban mint lelkes kertészek. Ez a fajta mezőgazdasági munka már azért is hasznos és valamilyen szinten egyértelmű is, mert nyáron rengeteg zöldség és természetesen gyümölcs terem a kertekben, amiket nagyon nagy kár lenne csak úgy ott hagyni az égető melegben.

És, ha már ott járunk, élhetünk is a lehetőséggel és valami finomságot is készíthetünk, az időjárás által nagyon sokszor befolyásolt élelemből. Ilyen élelem és bővebben kifejtve gyümölcs lehet az eper, cseresznye, málna, barack vagy a világ különböző területein a mangó, ananász és a banán is.

Annak érdekében pedig, hogy ezekből a finomságokból ne csak gyümölcssaláták készüljenek, elhoztam ma két finom, ízletes, gyors és lendületes sütemény receptet.

Fogadjátok őket szeretettel!

Fordított gyümölcsös sütemény

Hozzávalók:

  • 25 dkg liszt
  • 10 dkg cukor
  • 3 db tojás
  • 1 dl olaj
  • 1 csomag sütőpor
  • 1 csomag vaníliás cukor
  • 40 dkg gyümölcs
  • 6 evőkanál cukor
  • 2 evőkanál vaj

Forrás: Egy.hu

Elkészítés:

Elsősorban a lisztet és a sütőport összekavarjuk, majd hozzáadjuk és elkeverjük a 10 dkg cukorral, a tojásokkal, illetve az olajjal. Miután a masszát szépen eldolgoztuk, megmossuk a gyümölcsöket, ami lehet eper vagy akár barack is. Egy kivajazott tepsibe szórjuk a megmaradt és félretett cukormennyiséget, majd belekarikázzuk a gyümölcsöket is, óvatosan egymás mellé. Ezt követően ráöntjük a tésztamasszát, és 170 fokon 40-45 perc alatt készre sütjük. Ha megsült a sütemény, óvatosan megfordítjuk, lehetőleg úgy, hogy a gyümölcsös réteg se hulljon szét, és egészséggel elfogyasztjuk.

Gyümölcsös túrótorta sütés nélkül

Hozzávalók:

  • 25 dkg zabkeksz
  • 15 dkg vaj
  • 1 pohár tejföl
  • 1 db citrom
  • 20 dkg porcukor
  • 1 csomag vaníliás cukor
  • 8 lapzselatin
  • 2 dl habtejszín
  • friss gyümölcs
  • néhány levél zöld fűszer

Forrás: Szamos

Elkészítés:

A sütemény készítési folyamatának az első lépése nem más, minthogy összetörjük a zabkekszet és összekeverjük az olvasztott vajjal, majd óvatosan belenyomkodjuk egy tepsibe. Ezt követően nekilátunk a krém elkészítésének, amihez elsősorban arra van szükségünk, hogy összetörjük a túrót, majd hozzáreszeljük a citrom héjának a felét, és hozzácsorgatjuk ugyanezen citrom felének a levét is. Végezetül pedig hozzákeverjük a tejfölt, a porcukrot, illetve a vaníliás cukrot is. Ezzel egyidőben a zselatint is feláztatjuk egy kis vízben, majd kifacsarjuk, és meleg vízben feloldjuk. Ha ezzel végzünk, óvatosan hozzákeverjük a túrókrémhez. Közben egy tejszínhabot is készítünk, amit igyekezzünk minél keményebbre verni, majd ezt is hozzáadjuk a túrós krémhez. Végezetül, de nem utolsósorban pedig a zabkekszes alapra kenjük a túrókrémet, és a hűtőbe tesszük dermedésig. Ha ez bekövetkezik, akkor pedig felvágjuk és elhelyezzük rajta a frissen megmosott gyümölcsöket és füveket.

Jó étvágyat kívánok!

Kiemelt fotó: Unsplash

Pap Nikoleta, 11. H osztályos diák cikke a nagyváradi
Mihai Eminescu Főgimnázium 
Emishake című diáklapjában