Lélekutak – Pontos Kristóf versei

Fogd a kezem, de tudd, hogy mi jön velem

Fogd a kezem, de lásd, mögöttem vihar,
Lelkem hajóján sok-sok régi zavar.
Bűnök árnyéka leng a múlt egén,
De Krisztus fénye győz a sötétség szívén.

Szívemben harang zúg, halk, de végtelen,
Térdre borulva kérlek: jöjj, ó, jöjj velem!
Nem ígérek napfényt, csak kegyelmet vele…
Mert Ő az, ki hordozza mindenkor terhemet.

Lépteim közt seb, vérző, mély,
De Jézus lépett már e földön rég,
Ő az, ki minden könnyet magához ölel,
S ahol Ő jár, ott béke születhet.

Fogd hát kezem, de tudd, mi jön velem:
Egy megtört élet, s megváltott jelen.
Nem tökély, csak irgalom árja,
De tudom, létem az Úr
Mindörökké várja.

Világot látni madártávlatból

Magasban szállok, szárnyam alatt álom,
Alattam földek nyílnak, mint egy vászon.
A világ lentről zárt és összeszűkült,
De fentről minden messzeségre gyűlt.

Hegyek között a csend lehel magába,
Patak kanyarog kék selyemfonálba.
A város szíve dobban – füst és aranypor,
Egy percnyi béke, örvénylő zajokból.

Az ég alatt a gond csak pára csupán,
Szétfoszlik, mint a harmat koraútján.
A lélek itt már nem fél, nem szorong,
Fenn minden kérdés válasszá forr.

Világot látni nemcsak szemet jelent,
Kell hozzá vágy, hogy szárnyad legyen lent.
Ki égig ér, az tudja: semmi sem kicsi,
Mert fentről nézve önmagát is hiszi.

Pontos Kristóf,
Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium,
10. B osztály