
A régi magyar filmipar gyöngyszemei VI.
Valamit visz a víz
Vajon mit hoz majd a holnap? Többször is felmerülhet ez a kérdés a következő film nézése közben. Műfajában eltér a többi filmtől: egyfajta dráma/thriller, kevés akcióval, de annál érdekesebb cselekménnyel.
A film Zilahy Lajos 1928-as, azonos című könyve alapján készült, s a forgatókönyvet maga az író jegyzi. A filmet 1944-ben mutatták be. A főszerepben Jávor Pál, Karády Katalin és Pápai Klára látható. Bár kevésbé ismert, nem mondhatjuk, hogy témája vagy cselekménye ne lenne érdemes a figyelemre. Már a címe is a sors szimbolikáját hordozza: hiszen soha nem tudhatjuk, mit hoz nekünk a víz – vagy kit.
János egy egyszerű halász, egy egészen kicsi településen él a családjával, ahol csak a folyó hozza a mindennapra betehető kenyeret – csak a halászatból tudnak megélni. De egy nap nemcsak halat sodor oda a víz, hanem egy asszonyt is. Igen fiatalt. Erre kiáltják fel: „Valamit visz a víz!” Kissé nehezen, de túléli, miután kimentik a vízből – bár elmondásuk szerint nem ez volt az egyetlen eset. Ellenkezőleg: elég sok embert sodort már feléjük a víz.
Az a nő, Anada – igen misztérikus, pont, mint Karády összes többi szerepe. Az biztos, hogy valami nagy titkot rejteget a lakosok előtt. Zsuzsánna, János felesége, nehezen, de sikerült meggyőzze férjét, hogy tartsák maguknál a nőt – segítsen be a ház körüli munkában. Ám ez bizonyul majd az egyik legrosszabb döntésnek. Legalábbis János részéről.
A legtöbb férfi számára ellenállhatatlan Anada – még az orvos is udvarolgat neki, és János is a varázsa alá esik, akarata ellenére. Egyre inkább a család részévé válik, mint egy új családtag: bevonják őt egyre több teendőbe, mindennapi dologba. Jánossal pedig titkos kapcsolatba kezd – a feleség háta mögött. Ez a viszony így mindkettőjüknek csak szenvedést és nehézséget hoz.
Anadával furcsa események történnek időközben: ismeretlen férfiakkal találkozik, akik mintha ismernék őt. János ezt nem nézi jó szemmel, de végül elfogadja. Lassan azonban eljutnak arra a pontra, amikor már nem folytathatják így tovább, még akkor sem, ha Anada valóban szereti őt (de közben játszadozik vele). Kéreti Jánost, hogy ölje meg őt, hiszen hármuk közül – Zsuzsánna, Anada és János – valaki fölösleges láncszem. János azonban nem Anadát mérgezi meg, hanem Zsuzsánna gyógyszerét. Vajon sikerrel jár? Meggondolja magát, vagy végül boldog életet él Anadával? Ezt már csak az tudhatja meg, aki megnézi a filmet.
Csakis egyetlen dal hangzik el a filmben, amely bár nem eredeti, hanem József Attila Óda című versének egy részlete: a „Szeretlek, mint anyját a gyermek…” sor. Igazán beleillik a film hangulatába, és felfokozza azt, bár nem vált nagy slágerré – leginkább Európában aratott kisebb sikert, akárcsak maga a film.
Összességében nem egy kicsapongó vagy érzelmes alkotás, ám cselekménye és titokzatossága miatt igen élvezhető és elgondolkodtató filmmé válik.
Üveges István,
Ady Endre Elméleti Líceum,
9. A osztály
