A féltékenység
Sokan azt gondolják, hogy ha mások féltékenyek rád, az azt jelenti, hogy valamit jól csinálsz. Hogy irigylésre méltó vagy, hogy elismernek – titokban legalábbis. De őszintén? Tizenévesen engem inkább csak szorongás és rossz érzés kap el tőle. Mert ha valaki irigy vagy féltékeny rád, az általában nem azt jelenti, hogy közelebb akar kerülni hozzád. Lehet, inkább azt, hogy távolodik. És ez nekem fáj.
Már a gimi előtt is tapasztaltam ezt. Volt egy barátnőm, akivel még felsőben lettünk nagyon közeli viszonyban. Aztán amikor nekem először lett barátom – egy nagyon kedves srác, aki tényleg figyelt rám és megbecsült – elkezdett valami megváltozni közöttünk. Először csak viccelődött azon, hogy „jó neked, hogy mindig van valakid”, aztán egyre több kis szúrás jött. „Neked persze könnyű.” „Hát igen, te nem tudod, milyen érzés egyedül lenni.” Először próbáltam elütni a dolgot, de egy idő után már nem esett jól vele beszélni. Éreztem, hogy féltékeny rám. És nem is feltétlenül a fiú miatt, hanem úgy… általában. Hogy én boldog vagyok, és ő akkor épp nem.
A legrosszabb mégsem ez volt. Az igazi fájdalom akkor jött, amikor egyszer kibeszélt a hátam mögött. Valaki más mondta el nekem, hogy azt mondta rólam: „Ő azt hiszi, hogy valami különleges, csak mert van barátja.” Ezt hallani olyan volt, mint egy pofonvágás. Nem értettem, miért nem mondta inkább nekem, ha baja volt. Én sosem kérkedtem azzal, hogy kapcsolatban vagyok. Nem posztoltam naponta közös képet, nem nyomtam a világ orrába, hogy boldog vagyok. Egyszerűen csak az voltam. És ezért utált meg?
Voltak már helyzetek, amikor emiatt visszafogtam magam. Egy osztálykiránduláson például nem meséltem el, hogy hova utaztunk a szüleimmel nyáron, mert attól tartottam, hogy valaki úgyis majd beszólogat, vagy csak „finoman” forgatja a szemét. Máskor nem vállaltam el egy versmondást – pedig szerettem volna –, mert valaki megjegyezte, hogy „Ő amúgy is mindig a figyelem középpontjában akar lenni”. És én nem akartam már több negatív megjegyzést hallani.
Azt hiszem, sokan nem látják, mennyire tud fájni, amikor mások féltékenység miatt ítélkeznek, beszólnak vagy eltávolodnak tőled. Nem az a baj, hogy néha irigyek – az ember néha irigykedik, ez természetes. A baj az, amikor ez elront kapcsolatokat, amikor emiatt nem merünk önmagunk lenni, mert félünk a reakcióktól. És sajnos, én ezt mostanában elég gyakran megélem.
Szerencsére vannak barátaim, akik valóban szeretnek. Akik nem hasonlítgatják magukat hozzám, és én sem magam hozzájuk. Akikkel lehet beszélgetni, nevetni, butáskodni úgy, hogy nincs mögötte rejtett feszültség. De néha hiányzik azok közelsége, akikkel a féltékenység miatt eltávolodtunk – mert jó barátok is lehettek volna. Csak épp valami máson volt a hangsúly.
Szerintem jó lenne, ha a lányok – főleg mi, tinik – nem versenytársakat látnának egymásban, hanem szövetségeseket. Mert elég nehéz ez az időszak anélkül is, hogy egymás ellen fordulnánk. És igen, lehet, hogy valaki szebb, jobb jegyei vannak, vagy szerelmes. De az nem vesz el tőlünk semmit. A féltékenység nem rossz érzés – csak akkor, ha hagyjuk, hogy elrontson mindent, ami jó lehetne. <3
Kiemelt fotó: CSA Images
Sütő Tamara,
Ady Endre Elméleti Líceum,
9. B osztály