Nyári verscsokor – Pontos Kristóf

Harangszó

Csenget a nyár, vár még a harang,
Táskában álmodik száz régi hang.
Szavakban porló sok régi lecke,
Vajon ki írja be most ezt a Mennyekbe?

Álmunkban zizeg még a napló,
De már nem kéri sehol a tanító.
Lábunk alatt a térkő is nevet,
Vajon hová tűnnek azok a boldog évek?

A táblán ott maradt egy szó: „Vége”,
Krétapor ül a székre, fehérbe,
S mit súg a pad, az utolsó óra?
Talán: „Élj!” , mint a jövő vándora.

Végszó a csend, s egy búcsúzó tekintet,
Levél suhan át a vén hársfák mellett.
Tanév elillan, de ébred a lét —
Most kezdődik csak az igazi hét!

A nyár kapuja

Ki nyitja fel a nyár nagy kapuját,
Sodorja széllel a zöld illatát?
Ki fűzi össze a fény-karikát,
Mely suttogja: „Szabadság, itt vagy hát!”?

Szél hinti szét a záróéneket,
S a fák már írják a nyári verseket
A rigó is tudja: „Ez most más!”,
Szabadságpergőt hoz a napsugár.

Léptünk alatt a por is dalol,
A reggel friss, s már semmi se szól.
Hová tűntek a padok, a termek?
Vakáció jön — s vele az örömek.

Ó, hol van az idő, ha nincs velünk?
Talán a percek is elindulnak – nélkülünk?
Kérdezd meg a rétet, a tavat,
Hallod-e bennük az elhaló szavakat?

A tenger ott belül

Éreztél már tengert, bent, önmagadban?
Hol hullámzik vágy, s nap süt a partra?
Nem kell hajó, se kapitány hozzá,
Elég, ha képzeleted hajtja, s visz tovább.

Iskola zárva, de lélek nyitva,
A képzelet már szélre írva,
Tollad sem kell, csak nézz, csak érezz,
Nem tanítják, de élni is kéne.

Vakáció, egy szívre írt szó,
Lázad a lét, zenél az élet-hajó.
Melyik part az, ahol végre megállsz?
S ha nem áll meg, vajon jobbat hol találsz?

Hajózz, amíg fújnak még a szelek,
Csillagmutatók vezetnek, ha szeretsz.
Térkép se kell — a szív a vezér,
Nyárra születtél, hát most legyél!

Zárás-kezdés-új világ

Lezárult egy év – de mi nyílik most?
Talán a lélek, mely régóta megtaposott?
Mert minden vég csak új kezdet lehet,
A nyár üzen: kezdj új életet.

Hagyj múltban mindent: sort, fegyelmet, jelet,
A táblán csak por, de benned egy gyerek,
Szárnyat bont most minden perc és óra —
Vajon ki írja meg a sorsot újra?

Indulj hát, térkép helyett szívdobbanás,
Nem számít már tantárgy, sem igazság.
A nap rád néz, s kérdez némán, mélyen:
„Kész vagy élni — nem csak túlélni éppen?”

S ha szeptember majd újra becsenget,
Lesz mit mesélni — nem csak a csendet.
Addig élj, nevess, fuss és szeress —
Mert a nyár a tiéd, ha mered, megélheted!

Pontos Kristóf,
Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium,
10. B osztály