Mennydörgés – Kutiák Csilla verse

Mennydörgés

Sétálok, de aztán meg-megállok,
Felnézek, s valami nagyot látok —
Az én Istenemre rácsodálkozok,
Utána előtte leborulok.

Térdre borulok, suttogom — meghalt.
Értem mindent magára vállalt,
Utolsó lélegzetét mennydörgés kíséri,
Oldalán vér folyik le végig.

Gyötrelem, szomorúság, fátyol, fekete szín,
Sóhajt a világ, ha látja, milyen volt e kín,
Istenem, félek, nélküled járni,
Ha Te meghalsz, senki nem fog mellettem állni.

De nem engem hagytál el, hanem Jézust,
Jelképesen engem választottál, halandót,
S Ó, sírok, szomorúság tölt el,
Mert kereszten látni őt olyan, mintha a világot hagynád el.

A tanítványok is szétszélednek, nem értik,
Az emberek pedig üldözik Jézus tanítványait,
Azok pedig félnek — épp úgy, mint én,
Hogy elvesznek a világ mércéjén.

Sokan most sem értik, miért kellett?
Vagy azt, hogy hogyan váltott meg?
A válasz egyszerű: ennyire szeretett,
Helyettünk is megfeszíttetett.

Kutiák Csilla-Hajnal,
Ady Endre Elméleti Líceum,
9. B osztály