Nyár – Pap Nikoleta versei

Fagyi

Lennék én is fagyi a melegben,
S ha kérdezik, hogy megyek-e,
Én azt mondom, még nem.
Lennék édes, mézes, krémes,
De csöppet sem rémes.
Lennék olyan desszert, amely sohasem érdes.
Vanília, csokoládé, eper és barack,
Fagyi nélkül a nyár folyamán
Te is bánatos maradsz.

A szörny

Az ágyam alatt lakó,
Vacsorát nem kapó,
Beszélgetéseket hallgató,
És sohasem gyarló
Gonosz lény,
Azt hittem, már leléptél.

Hideg éjszakákon a tudat, hogy vagy,
Aludni könnyebben hagy.
És érezni, hogy mindig szeretsz,
Rossz napokon velem nevetsz,
Szívemet fűtöd,
Bánatomat hűtöd,
Melenget.

A Hold mosolya

A csillagoknál nagyobb,
S az égen felragyog,
Mosolya elkábít,
Szeme elcsábít,
A Hold megnyugtat.

Sötét éjszakán,
Az ablakon kinézve,
Beléd szerettem és a te szemedbe.
Mosolyod melenget,
Pillantásod elenged,
De fakó tested
Még olyankor is szeretget.

Az idegen szeretete

Sosem szerettek,
Míg téged nem láttalak,
Sosem voltam boldog,
Csak mikor téged vártalak.

Nem ismertelek, az élet csak sodort,
Mint az elmosott vizeken a rózsacsokrot.
Az élet nekem szánt, te bűvös idegen,
A szívem általad nem maradt hidegen.

Elfojtott könnyek dala

Dalolnak, zúgnak, hömpölyögnek,
Nem mint a fogak, mik mindig csak röhögnek.
Bennem dúlnak és fúlnak,
Kiszabaduláskor is csak elbújnak.

Dalolnak, zúgnak, hömpölyögnek,
Ilyenek a könnyei egy felnőtt gyereknek.
Most még csak gyötörnek,
De tudom, egy szép napon mégis csak kitörnek.

Pap Nikoleta,
Mihai Eminescu Főgimnázium,
11. H osztály