Megtört búcsú – Kendi Dominik verse

Megtört búcsú

Tükörképünket látván megtörtem, hisz nem én néztem vissza magamra,
Mosollyal szépült arcom, mit szenny mosott, ivódva keserédes szavamba.
Szíved legmélyébe plántáltam vöröses késemet, amit én szúrtam erősen,
S indultam én is holtnak csatájába, nem ismervén halál hangját, merően.

Miért is ez, ahol lelkem elrepülve, földi alakom zuhan a sáros anyag ölére?
Szívem nem földi burkomnak volt tulajdona, a kést beléje szúrva is, középre.
Lelkem nála maradt, elfelejtettem visszakérni, mikor bántani mertem,
S kezek kísérnek: irányíthatatlan, méltó büntetésem sikerül elnyernem.

Közöttünk elhervadt tömérdek virág, szíved felém kietlen pusztává vált,
De a szívemet visszakérni, érezni mást nem tud, mikor veled tovaszállt.
Kétely fut végig a hátamon, sámánként idézve emlékeink tömegét,
Kérlek, ne váljunk szét s ne szakadjon, csupán oldódjon ez a kis kötelék.

Kendi Dominik-János,
Mihai Eminescu Főgimnázium,
9. I osztály