Sírós filmek a hétre

Könnyek.

Sokszor csak úgy tekintünk rájuk, mint sós, apró vízcseppekre, amelyek játszadoznak az arcunk göröngyös dombjain, és végül az elveszettség tengerébe fulladnak.

De mik is vajon az igazi könnyek? Elfelejtett, elrejtett érzések, amik valami hatására újból a felszínre kerülnek? Vagy épp a könnyedség és a leleplezés jelei? Előhozzák a gyermeki ént, és megmutatják a világnak, hogy mennyire sebezhetőek vagyunk?

Egy könny túl sok minden – és mégis túl kevés. Túl sok, mert a fentebb említett meghatározások mindegyike illik rá. És túl kevés, mert konkrétan egy sem. Olyan sokszor nehéz visszafojtani a sírást, elfojtani magunkban, és leplezni, hogy nem fáj. Ám vannak olyan percek is, amikor egyetlen egy könnycsepp sem hajlandó legördülni az arcunkon – csak azért, hogy bizonyságot tegyen arról, hogy igenis érzünk.

Épp ezért a könnyek nem a barátaink. És nem azért, mert általuk teljesen piros lesz az arcunk, vagy mert sós csípésük belemar az arcunk minden kis gödrébe – hanem mert nem támogatnak minket, és nem hallgatnak ránk.

Sokan úgy ábrázolják őket, mint egyfajta támpontot az életben, ami mindenen átsegít – azt mondják, általuk tisztul a viharos lelkünk. De néha nem ez kell.

Olyan jó volna, ha egyszer-egyszer minden háborút, amit vívnunk kell, bent, magunkban vívnánk meg – a testünk belsejében, úgy, hogy senki se lássa. Dehát, ha ilyen „rosszak” ezek a sós esőcseppek, melyek a szívünk legmélyéről erednek, akkor miért kaptuk őket?

Nos, éppen ezért. Hogy minden egyes alkalommal, amikor elkeseredünk, kieresszük a fájdalmunkat. Vagy ha olyan élethelyzetet látunk, ami velünk is megtörtént már, de nem tudunk hozzászólni – akkor egy árva könnyel mutassunk empátiát. Ez utóbbira pedig olyan nagy szükség van ebben a mai világban… És olyan sok minden igyekszik rávezetni minket arra, hogy az együttérzés nem csak egy fogalom, hanem egy mindennapi gondolat és ösztön kéne legyen – akárcsak az evés és az ivás.

Minden nemzetközi beszédben, óvodai és iskolai búcsúztatókon, videókban és kisfilmekben is egyaránt arról beszélnek, hogy minden másért, empátiából ejtett könny egy napon gyümölcsöt terem. A filmekben pedig rengetegszer láthatjuk, hogy egy könny csodákra képes: emberi életeket tud megmenteni, sebeket begyógyítani és szíveket összeforrasztani.

Én is épp azon vagyok, hogy az empatikus életet gyakoroljam – így az elmúlt időszakban nagyon sok ezzel kapcsolatos témájú filmet néztem végig, amelyek minden bizonnyal segítő eredménnyel voltak felém.

Úgy döntöttem, annak érdekében, hogy adjak egy pozitív löketet a világunknak, összefoglalom ezen filmek mondanivalóját, és bemutatom a cikkemben – hátha másokat is megmozgat, és arany könnyeket indít el bennük.

Lilo és Stitch

Egy iskolás kislány, Lilo, aki mindkét szülőjét elvesztette, és akit a nővére nevel, a rengeteg gond közepette semmi másra nem vágyott, csak egy barátra. Különleges módon éppen ebben az időben született meg a világűrben egy veszélyes és elítélt lény, akit el akartak pusztítani. Az égiek – és talán Lilo kívánsága – azonban másképp döntöttek: a kis lény megszabadult, és végül itt, a mi világunkban, Lilo világában landolt.

Az űr uralkodónője utánaküldte a lény megalkotóját, a gonosz doktort, valamint egy kutatót, hogy öltsenek emberi alakot, és mindenképp találják meg a kis szökevényt, aki időközben máris hatalmas galibákat okozott.

A két férfi üldözni kezdte a kék szörnyeteget, aki azonban olyan cseles észjárással rendelkezett, hogy átformálva testét, elérte, hogy egy állatkereskedésben Lilo örökbe fogadja.

Lilonak azonnal megtetszett új barátja, aki rögtön a Stitch nevet kapta, és akivel igyekezett mindent együtt csinálni. Egyetlen bökkenő azonban sokáig jelen volt: Stitch, születésétől fogva gonosz volt – nem tudta, hogyan kell jól viselkedni, és nem ismerte az igazi szeretetet. Ám a kis Lilo szeretete és törődése lassan megváltoztatta Stitch szívét is.

De vajon elég lesz-e ez a változás ahhoz, hogy egy földönkívüli lény örök barátságot kössön egy emberrel?

Mielőtt megismertelek

Lou Clark 26 éves, és egy kedves kis kávézóban dolgozott abban a városban, ahol élt. Egy nap azonban a hely bezárt, így Lou kénytelen volt új munka után nézni, hogy segíteni tudjon a családja anyagi helyzetén. Hat éven át dolgozott a kávézóban, ezért nehéz volt számára elindulni az álláskeresés útján. Egy közvetítő segítségével rátalált a Traynor családra, akiknek a motorbaleset miatt lebénult fiuknak, Will-nek, ápolóra volt szüksége.

Bár Lou kissé szétszórtnak és gyerekesnek tűnt, mégis felvették, és már aznap elkezdte a munkát Will mellett. Kezdetben Will egy nagyon mogorva, ingerlékeny embernek bizonyult, főleg akkor, amikor kiderült, hogy volt barátnője a legjobb barátjával jár. Dühös volt az egész világra, és látszólag zavaró volt számára Lou öltözete, sőt, maga a jelenléte is.

Az idő múlásával azonban egyre közelebb kerültek egymáshoz. Együtt töltöttek időt a természetben, és még Will egykori barátnője esküvőjére is egymás kíséretében mentek el. Ezzel egy időben Lou összeveszett a párjával, Patrickkal, aki nem értette, miért akar Lou annyi időt tölteni Will-lel, még akkor sem, amikor a lebénult férfi megajándékozta egy fekete-sárga csíkos harisnyával — a legdrágább ajándékkal, amit valaha kapott.

Will többször is tüdőgyulladást kapott, és úgy tűnt, hogy a végtelen szerelmük talán lehetetlen. De vajon mennyire lehet erős egy kapcsolat, amely ilyen nehézségeken megy keresztül?

Ha eljön Joe Black

William Parrish, egy gazdag, idősödő úriember egy éjszaka furcsa, szokatlan hangokra ébred. A különös zajok másnap sem szűnnek meg, ám William nem tulajdonít nekik különösebb jelentőséget, hiszen közeleg a 65. születésnapja, amelyre még maga az állam képviselője is hivatalos.

Egyik éjszaka azonban ismét meghallja a rejtélyes hangot, amely mintha hívná őt. Végül a könyvtárszobában egy szőke, középkorú férfival (Brad Pitt) találja szemben magát, aki nem más, mint maga a Halál. Alkut kötnek: William megmutatja a Halálnak, milyen az élet az élők világában, milyen érezni, tapasztalni, létezni — cserébe az élete egyelőre megkíméltetik.

A különös utazás békében és egyre nagyobb kíváncsisággal telik — egészen addig, amíg a Halál beleszeret William gyönyörű, okos és kedves lányába, Susanbe. De vajon Susan is őt szereti? Vagy csak azt az embert, akinek testét a Halál magára öltötte?

És vajon túljárhat-e valaki a Halál eszén? Lehet-e újraírni egy megkötött alkut? Vagy végül mindenki csak a saját erejétől, hitétől és bátorságától függően vívhatja meg a maga csatáját?

Pap Nikoleta,
Mihai Eminescu Főgimnázium,
11. H osztály