Hogyan hat a streaming kultúra a tinédzserek világlátására?
Néha azon gondolkodom, milyen lenne az életem Netflix nélkül. Vagy Disney+, HBO, Prime, mindegy. Nem csak a sorozatok, filmek miatt, hanem azért, mert ezeken keresztül tanultam meg egy csomó dolgot a világról. Meg persze egy rakás olyan dolgot is, ami totál torzítja a valóságot. Szóval szerintem a streaming kultúra egyszerre áldás és átok – főleg nekünk, tiniknek.
Kezdjük azzal, ami előnyös benne. Például imádom, hogy annyi történethez hozzáférünk. Olyan karakterekhez, akik hasonlítanak ránk, vagy éppen teljesen mások, mi mégis kapcsolódunk hozzájuk. Mikor néztem a Ginny & Georgia-t, rájöttem, hogy az anya-lánya kapcsolatok nem tökéletesek. Érthetően mutatta be az önbántalmazást, a testképzavart, szorongást, és más, ezekhez hasonló témákat. Aztán ott van még sok más sorozat is, amikben megtalálhatjuk magunkat, mert néha kimondják helyettünk azt, amit mi nem tudunk. Ez nagy dolog.
A másik, amit szeretek, hogy kinyitják a kaput a világra. Régen csak azt láttuk, amit a magyar tévék adtak. Most már nézhetek koreai drámát, spanyol thrillert, német coming-of-age filmet. Ez baromi izgalmas, mert közben megtanulod, hogy máshol hogyan élnek az emberek, hogyan gondolkodnak. A különbözőség nem furcsa lesz, hanem érdekes.
De… Mert mindig van egy „de”.
A streaming világ sokszor torzít. Főleg, ha arról van szó, hogyan kellene kinézned, viselkedned, érezned. A romantikus sorozatok például nagyon el tudják rontani a valóságról alkotott képet. Mármint, ki az, akinek az élete úgy néz ki, mint egy The Summer I Turned Pretty-epizód? Mindenki szép, a fény tökéletes, a dráma is szinte művészi. Aztán jövök én, akinek még a sima iskolai beszélgetése is néha kínos, nemhogy egy szívszorító, kamerára kívánkozó szerelmi jelenet. És ilyenkor elkezded rosszul érezni magad. Hogy miért nem olyan az életed, mint „ott”?
Ráadásul sokszor azt hisszük, hogy minden problémát „készen” kell megoldani, mint egy sorozatban. Hogy ha valaki depressziós, akkor majd jön egy barát, és egy jelenet alatt jobb lesz. Vagy ha szakítanak veled, akkor egy megfelelő zene után újra boldog leszel. De az élet nem ilyen. És ha ezt nem érted meg, akkor elkezded azt hinni, hogy veled van baj.
Van még egy dolog, amit észrevettem: a binge-watching, vagyis a darálás. Amikor egy nap alatt lenyomsz egy évadot. Én is csináltam, nem egyszer. Jó érzés közben, mert kikapcsol, egyfajta menekülés a valóság elől. De utána? Üresség. Hogy már megint eltelt egy nap, és nem történt velem semmi „valódi”… Ilyenkor megfogadom, hogy legközelebb nem csinálom, aztán… mégis.
És nem csak az idő miatt káros, hanem mert közben kevesebb idő jut ránk, egymásra. Régen a barátaimmal többet beszélgettünk. Most meg sokszor úgy kezdődik egy találkozó, hogy „Láttad már az új részt?” És ha nem, akkor nem tudsz beleszólni a beszélgetésbe.
Szóval összességében: a streaming kultúra lehet kapu is meg börtön is. Attól függ, hogyan használjuk. Ha inspirál, motivál, ha segít megérteni magunkat és másokat, akkor áldás. De ha elfelejtjük tőle, hogy a való élet itt van – a képernyőn túl –, akkor elkezd veszélyessé válni. És ez már a mi felelősségünk is.
Sütő Tamara,
Ady Endre Elméleti Líceum,
9. B osztály