
5 Bibliai helyszín, mely ma is látogatható
A Bibliában rengeteg helyszín kerül megemlítésre, ezeknek egy része pedig ma is látogatható. Íme 5 bibliai helyszín, melyet te is megnézhetsz élőben:
- Jordán folyó: Itt keresztelt embereket Keresztelő János – többek között Jézust is itt merítette alá. A keresztelőhelyhez ma is le lehet menni a folyóparton, zarándokhelyként működik. A folyó Jordániában található, Jézus pontos keresztelési helyét azonban nem lehet teljes bizonyossággal meghatározni.
- Szent Sír-templom: Bár száz százalékosan nem tudjuk, a hagyomány és a szakértők véleménye szerint itt volt Jézus Krisztus sírja. A templom Jeruzsálemben található, és ma is látogatható a turisták és zarándokok számára.
- Genezáreti-tó és annak környéke: Ez az a helyszín, ahol Jézus rengeteg csodát tett: többek között a vízen járás, a halak és kenyerek megszaporítása, valamint a vihar lecsendesítése is itt történt. A tó Izraelben található.
- Getsemáné-kert és az Olajfák hegye: Ahol több mint 2000 évesnek vélt olajfák állnak – itt árulták el és fogták el Jézust. A kert Jeruzsálemben található, a hegy lábánál pedig ott áll a Nemzetek Temploma (más néven Agónia-bazilika), amelyet a hagyomány szerint Jézus elárulásának helyszínére építettek.
- Babilon városa: Babilonról is sokat olvashatunk a Bibliában – ide vezethető vissza például Dániel története vagy a Bábel tornya. A város Irak területén található, ahol ma is megtekinthetők a vár romjai, valamint rekonstruált városfalak.
Szerintem ezek olyan helyszínek, melyek egy keresztény ember számára sokat jelentenek – és mindenképpen megéri meglátogatni őket!





Vad Andrea,
Mihai Eminescu Főgimnázium,
10. J osztály