Társasági „olajozó” – Miért pletykálunk?

A pletyka – akár bevalljuk, akár nem – szinte szerves része minden ember életének. Olykor szórakoztat, máskor bosszúságot okoz, mindeközben pedig észrevétlenül formálja a társadalmat, a kapcsolatainkat, sőt a véleményünket is képes teljesen megváltoztatni.

De vajon miért érezzük azt, hogy muszáj mások életéről beszélnünk a hátuk mögött? Rosszindulatúak vagyunk, vagy csak kíváncsiak?

A pletykálás emberi dolog. Bármennyire is próbáljuk úgy beállítani, mintha mi soha nem pletykálnánk, legbelül mind tudjuk, hogy ez mekkora hazugság. Gondolj csak bele, vajon hányszor ment át egy egyszerű, hétköznapi beszélgetés pletykálásba? Hányszor hangzott el az, hogy Annának megint új pasija van, Gábor fiát kirúgták a suliból, esetleg a főnök elő akar léptetni valakit? Gondolom, az ilyen és ehhez hasonló megjegyzések nektek is ismerősen csengenek, hiszen a pletykák szerves részei az életünknek. Ott vannak a hétköznapjainkban, szórakoztatnak és bosszantanak egyszerre. Tulajdonképpen lehetetlen elkerülni őket. Ez pedig nem feltétlen számít ördögtől való dolognak, hiszen az emberek mindig is beszéltek egymásról. Őseink idejében is kénytelenek voltak egymás háta mögött diskurálni az emberek, hogy rájöjjenek, kinek vannak jó és rossz szándékai. Akkoriban nyilvánvalóan ezt nem pletykálásnak nevezték, hanem inkább beszélgetésnek, azonban a végkifejlet teljesen ugyanaz volt.

Ha valakivel egy közös beszélgetés során kibeszéltek valakit – legyen az Jennifer Lopez vagy a szomszéd Julika, aki szeret leskelődni és gyerekeket megdorgálni –, akkor ti valamilyen formában kapcsolódni próbáltok egymással, hiszen egy olyan közös pontot kerestek, amelyen keresztül jobban megismerhetitek egymást. És hogyan is ismerhetnénk meg egymást, ha nem egy szaftos pletyka kibeszélése közben? Éppen ezért, a pletyka néha olyan, mint egy titkos kapcsolat, ami két ember között van: mi tudunk valamit, amit mások nem. Nos, nyilvánvalóan mivel pletykáról beszélünk, nem pedig hétpecsétes titokról, ezek előbb-utóbb kitudódnak, és szájról szájra járva teljesen megváltoznak, azonban ez izgalmas az emberek számára, ezért sem képesek abbahagyni.

Az viszont már teljesen más kérdés, hogy miért és milyen szándékkal pletykálunk? Rosszindulatúan akarunk egy másik emberről véleményt alkotni, vagy egy apró kis hazugságot elindítani, hiszen az úgyis megnő útközben? Vagy csak mesélünk egymásnak valamit valakiről, ami számunkra izgalmas, azonban semmi negatív vonzata nincs, csupán kíváncsiság? Sokszor a kettő közötti határvonal teljesen elmosódik, és már mi sem vagyunk biztosak abban, hogy volt értelme ezt tovább mondani még több embernek. Felébred a lelkiismeretünk és elkezdünk azon vacilálni, hogy vajon mi rosszat okoztunk mi ezzel a másiknak?

A pletyka nem rossz, viszont tudni kell uralni ahhoz, hogy ne váljon rosszindulatúvá és gonosszá. Tudni kell, hogy mi az, amit szabad, és mi az, amit nem szabad kiejtenünk a szánkon. Mert jóllehet, eljutott hozzánk egy olyan információ, ami nem tartozik ránk, mégis izgalmas, azonban tudnunk kell megálljt parancsolni saját magunknak, hiszen nem mindegy, hogy maradandó sebeket okozhatunk ezzel egy embernek, vagy sem.

Kiemelt fotó forrása: https://fr.vecteezy.com/art-vectoriel/3808012-femme-pop-art-surprise-discutant-sur-telephone-retro-femme-comic-avec-speech-bubble-pin-up-girl

Beiland Patrícia,
Partiumi Keresztény Egyetem, Magyar nyelv és irodalom szak,
I. év