Miért érzem magam végre embernek?

Amikor középiskolás voltam, és szóba került az egyetem, a tanárok arcára valami furcsa, komor árnyék vetült. Azt mondták: „Gyerekek, ha azt hiszitek, hogy az érettségi nehéz volt, az egyetem majd’ tízszer olyan! A vizsgaidőszakról nem is beszélve!” (persze azt sem tudtam, mi az a vizsgaidőszak) – és ezt minimum háromszor elismételték, nehogy valakiben téves remények éljenek. De ugyanakkor biztattak, már-már mintha muszáj lenne egyetemre menni. „Te jó tanuló vagy, mi az, hogy nem tudod, hogy egyetemre mész-e?” – ez a mondat is rengetegszer elhangzott minden tanártól. Tudtuk: pokol vár ránk. Legalábbis így hangzott.

Beléptem az egyetem kapuján, és vártam a nehézséget. Hát… nem jött. Azaz jött, de nem abban a formában, ahogy elképzeltem. És most, hónapokkal később őszintén ki merem mondani: az egyetem nem tízszer nehezebb, hanem inkább tízszer könnyebb. Persze nem mindenkinek és minden szakon, de ha olyat tanulsz, amit szeretsz, akkor hidd el: nem nyomaszt, hanem inspirál.

Akkor most mi van? Rosszul tudták? Hisz ők is jártak egyetemre.

Képzeld el, hogy végre nem kell 45 percet ülni egy rajzórán, ami miatt bent kellett többet maradj, és lekésted a buszod, így várhattál 1 órát a következőre. Ehelyett olyan dolgokkal foglalkozol, melyek tényleg érdekelnek. Például nyelvészeti elemzések, irodalmi karakterek elemzése, marketingstratégiák, számítógépes programozás stb.

Az óráid nem reggel 8:00-tól délután 3-ig húzódnak, megszakítás nélkül. Lehet, hogy csak napi két előadásod van, igaz, hogy az órák nem 50 percesek, hanem 90, viszont leköt, amit hallasz, így odafigyelsz.

De miért érzik sokan könnyebbnek az egyetemet? Nos, itt jön a fordulat: sokan, akik középiskolában a jegyek alját kapargatták, egyetemen konkrétan kivirágoznak. És ez nem (csak) valami rejtélyes csillagállás miatt van, hanem mert végre nem kell minden hülyeséget megtanulniuk. A tanulás fókuszáltabb, személyre szabottabb, és gyakran érdekesebb.

Középiskolában egyszerre kellett tudnod verset elemezni, deriválni, kémiázni, történelmet magolni és lelkileg túlélni a tesi órát. Ez túlélő show volt, nem tanulás. Egyetemen viszont egy téma köré épül minden, és a „felesleges dolgokat” – már bocsánat – kiszórják.

Megtanulod beosztani az időd, még ha az elején néha bele is csúszol abba, hogy „ma még nem tanulok, de holnap eskü…”. Idővel azonban kialakul a saját rutinod, és igen, lesz, hogy egy hétig semmit se csinálsz, majd két nap alatt letolod a világirodalmat – de ez már a te döntésed.

Ne értsetek félre: van beadandó, van ZH (zárthelyi dolgozat), van vizsgaidőszak. Mégis más. Mert ez már a te utad. Nem valami kötelező, unalmas feladat, hanem egy lépcső ahhoz, hogy azzal foglalkozz, amit szeretnél. Ráadásul az egyetemen a tanárok is másmilyenek. Van, aki még mindig a 18. században él, de sokan korban nagyon közel vannak hozzád, partnerként kezelnek.

Szóval végül? Az egyetem lehet, nehéz – de nem azért, mert túlterhelnek, hanem mert megtanulsz felelősséget vállalni. Ha olyan dolgot tanulsz, amit szeretsz, akkor viszont nemcsak könnyebb, hanem élvezetesebb is lesz, mint a középiskola. Lehet, hogy nem olyan, mint a filmekben, de őszintén szólva: jobb.

Kiemelt fotó forrása: https://en.idei.club/23924-university-aesthetic.html

Kiss Virág,
Partiumi Keresztény Egyetem, Angol nyelv és irodalom szak,
I. év