problémák

Az élet nehézségei

Séta. Tér. Emberek. Ez a három dolog kell ahhoz, hogy egy délután alatt akár több ezer, vagy talán egy millió szempár találkozhasson – akár csak egy pillanatra is. Néhány találkozás egy életre szóló kalandot, végtelen szerelmet vagy éppen rossz kedvet okoz – akár csak néhány percre is –, de egy biztos: mindegyik különböző érzéseket von maga után.

Nagyon sok esetben – legyen az egy tinédzser, egy középkorú személy vagy egy idős nyugdíjas – a találkozás előtti események és az addigi nap is befolyásolja azt a néhány pillanatot, amíg lát téged, engem vagy éppen minket. Ez természetesen egyformán vonatkozik pozitív és negatív hatású előzményekre is, amelyek a két véglet irányába változtathatják az adott emberek napját – és ezáltal pedig a kedvüket is.

De hogyan is kell reagálni azokban a helyzetekben, amikor egy találkozás folyamán valaki nem mosolyog vissza, sőt, mi több, goromba fejet vág? A válasz nagyon egyszerű: szinte semmit. Ez alatt pedig azt értem, hogy nem kezdünk el hasonlóan goromba arcot vágni, vagy csúnya szavakat hangoztatni az adott személlyel szemben – sőt, épp ellenkezőleg: igyekszünk a lehető legkevesebb mimikával tovább sétálni.

Ez mind a másik ember, mind a saját szemszögünkből nézve egy helyes és intelligens lépés lehet. Ugyanis nem mindig – sőt, valójában szinte soha – tudhatjuk, mi jár az adott ember fejében és szívében. A legtöbb esetben sajnálatos módon még saját magunk sem tudjuk pontosan, milyen gondolatok és érzések kavarognak bennünk – különösen akkor, ha épp egy tragédia vagy valamilyen negatív dolog történt az életünkben.

Nagyon fontos azonban észben tartanunk ezt a „csendben továbbhaladó” viselkedésformát a korábbinál kicsit komolyabb, közvetlenebb helyzetekben is. Akarom mondani: az empátia, mint érzés, szükséges, hogy gyakorlatban is jelen legyen – iskolákban, munkahelyeken, nagyobb vagy kisebb közösségekben egyaránt.

Ezt azért fontos ennyiszer hangoztatni, mert nagyon sokszor épp az segít megelőzni a konfliktust, ha nem szólunk vissza, csak csendben továbbmegyünk – vagy ha ahelyett, hogy veszekednénk, inkább figyelmesen elmagyarázunk valamit. Ez a hozzáállás rengeteg problémát képes kiküszöbölni.

Bár konkrét helyzeteket – amelyek minden egyes ember életében előfordulhatnak – nyilvánvalóan nem ismerhetünk, én mégis úgy gondoltam, hasznos lehet három kategóriára osztani az embereket, jelen esetben életkor szerint. Ezekhez a csoportokhoz pedig társítanék néhány lehetséges problémát is, annak érdekében, hogy egy kicsit jobban tudjunk azonosulni a helyzetükkel.

Az utóbbi gondolatomat természetesen nem szó szerint kell érteni – sokkal inkább úgy, mint egy szemléltető módszert, amely segíthet az empátia fogalmát a gyakorlatba átültetni.

Fogadjátok sok szeretettel azokat az észrevételeimet, amelyeket megfigyeléseim és saját tapasztalataim alapján gyűjtöttem össze a különböző korosztályok problémáival kapcsolatban.

Gyermek- és tinédzserkori megpróbáltatások

Nagyon sok, egyszer gyermek, ám most már felnőtt ember úgy tekint vissza a gyermek- és tinédzserkorra, mintha az lett volna élete leghibátlanabb, és ezáltal talán legtökéletesebb időszaka. Ám aki benne van, az tudja igazán csak, hogy ez korántsem így van – annak ellenére, hogy a három (életszakasz) közül talán mégis ez a legkönnyebb.

Nehézségként viszont hozzátartozik a folyamatos megfelelési kényszer, az egymással való versengés, és nem utolsósorban az a tény, hogy minden tinédzser függ valakitől. Minden kamasz életében jelen van az iskolával, a jövővel kapcsolatos – vagy éppen ezekért folyó – állandó stressz. Megannyi kérdés kavarog bennük azzal kapcsolatban, hogy miért nincs olyan alkatuk, mint a többieknek, és ott van egy kevésbé kimondott, ám annál ismerősebb gond is: hogy bizony néhány esetben a szüleik anyagi támogatása nélkül semmihez nem tudnak kezdeni.

Gyakran érzik magukat gyengébbnek, rosszabbnak, kevesebbnek másoknál. Folyamatosan a saját hibáik tengerében fürdenek – és sokszor úgy érzik, bele is fulladnak. Eközben pedig igyekeznek megfelelni a szüleik, a tanáraik és saját maguk elvárásainak is.

Ezeknek a tényezőknek az összessége pedig gyakran képes még a mosoly legutolsó vagy leggyengébb változatát is lecsalni az arcukról.

A felnőtt generáció problémái

A legtöbb felnőtt – akár szülő, akár egyedülálló – problémája egyszerre foglalja magában a jövő és a múlt nehézségeit. Ez sok esetben azért van így, mert a felnőttek jelentős része számára mindennapi realitás, hogy a gyermekeikről – vagyis a jövőről –, illetve a szüleikről – tehát a múltról – kell gondoskodniuk.

Ezzel párhuzamosan lelki és szellemi kihívásokkal is szembesülnek, akár a megfelelő nevelésről, iskoláztatásról, akár olyan aprónak tűnő, de jelentős döntésekről van szó, mint hogy hány kocka csokoládét adjanak a gyereknek.

Mindeközben a munkahelyi problémák – legyen szó anyagi nehézségekről, fizikai vagy mentális kimerültségről – szintén komoly terhet jelentenek. Sőt, vannak, akiknek éppen a munkahely hiánya jelenti a legnagyobb gondot. Az egész napi munka után pedig még a családi feladatok is rájuk várnak: főzés, mosás, takarítás, türelem és figyelem – függetlenül attól, hogy férfiról vagy nőről beszélünk.

És mindezek tetejébe ott van még az is, hogy saját magukról is gondoskodniuk kell. Ez önmagában is elég nehéz, de még nehezebbé válik, amikor egyszerre kell a gyermekeik, a szüleik és saját maguk problémáit hordozniuk – és nem csak elviselni, de időnként megoldani is.

Ezek – és az ezeknél is súlyosabb élethelyzetek – sajnos gyakran életkedvtelenné, kedvetlenné teszik a felnőttek legnagyobb közösségét.

A nyugdíjas generációk nehézségei

A legszembetűnőbb nehézség, amivel szembetalálhatjuk magunkat, ha egy idősebb hölgyről vagy bácsiról van szó, az mindenképpen a fájdalom – még akkor is, ha ezt konkrét szavakkal soha nem mondják ki.

A testi megpróbáltatások, amelyekkel évtizedeken keresztül küszködtek, most felerősödve jelentkeznek, és egyáltalán nem biztos, hogy a gyógyszerek vagy a különböző orvosi beavatkozások valódi segítséget nyújtanak. A csontok, a belső szervek – mind összegyűjtötték az évtizedek fájdalmait, betegségeit, megpróbáltatásait, és most, egy bizonyos idő elteltével, egyszerre zúdítják ezeket az idősekre.

Emellett sokan közülük magukban hordozzák a gyász és a magány szikráit is, amit elhunyt párjuk, testvéreik, szüleik vagy más családtagjaik hiánya okoz. Mindezek tetejébe még ott élhetnek a múltbéli sérelmek, megbántások és hibák is, amelyek talán már fél évszázada is ott ülnek a szívük legmélyén, feldolgozatlanul.

És végül, de nem utolsósorban, a listára felkerülnek az anyagi gondok, az alacsony nyugdíj és – minden bizonnyal – a halálfélelem is. Ezek képesek sakkban tartani nemcsak egy idős, hanem akár egy fiatal ember elméjét is.

Összességében tehát kortól és személytől függő nehézségek hosszú sora áll minden ember mögött. Láthatatlan háborúk zajlanak le bennünk, amelyekben – ha nem is tudunk segíteni – annyit mindenképpen megtehetünk, hogy legalább nem rontunk rajtuk.

Kiemelt fotó forrása: https://tbalaw.com.au/the-sandwich-generation-2/

Pap Nikoleta,
Mihai Eminescu Főgimnázium,
11. H osztály