Mi van, ha nem vagyok „különleges”, és ez rendben van?

Mindig azt hallom, hogy különlegesnek kell lenni. Hogy te legyél az, aki kitűnik a tömegből, aki megváltoztatja a világot, aki eléri a céljait, aki csodákat alkot. A telefonomban folyton olyan emberek jönnek velem szembe, akik szépek, érdekesek, sikeresek. És én meg itt vagyok, próbálom megfejteni, hogy hol helyezkedem el ebben az egészben, hogy mit csináljak, ha már nem a padot koptatom.

Néha az az érzésem, hogy mindent úgy kell csinálni, hogy az különleges legyen, egyedi. Hogy ha nem alkotok nagyot, nem hagyok nyomot a világban, akkor nem leszek elfogadható, elég. Hogy ha nem vagyok tökéletes, vagy nem csinálok valami kitűnőt, akkor nem számítok.

Mert ott van az érzés, hogy mindenkinek van valami „egyedisége”, amivel jobb, mint mások, és aztán jövök én, aki próbálja az életét úgy élni, hogy közben nem is biztos, hogy különleges. És akkor elgondolkodom:

Mi van, ha nem vagyok különleges? Mi van, ha csak egy átlagos lány vagyok, akinek nincsenek egyedi képességei, nem változtatja meg a világot, és nem csodálja mindenki? Mi van, ha soha sem leszek olyan, mint a többiek?

És aztán rájövök, hogy nekem ez így is rendben van. Talán nincs is szükségem arra, hogy mindig valami különlegeset tegyek. Mert mi is az a „különleges” egyáltalán? Hírnév? Mindenki előtt kitűnni? Mi van, ha a „különleges” nem azt jelenti, hogy valami nagyon nagyot alkotsz, hanem azt, hogy valóságos vagy? Hogy egyszerűen csak ott vagy, és te vagy te? Hogy képes vagy segítséget nyújtani, ha szükség van rá? Képes vagy jó hallgatóság lenni?

Mikor elgondolkodom, rájövök, hogy a különlegesség sokszor magától jön. Nem kell erőltetni. És néha talán észre sem veszed, hogy valami benned különleges. A különlegesség lehet az is, amikor megérted, hogy egy barát miért szomorú, anélkül, hogy bármit is mondana. Vagy attól is lehetesz különleges, mert jó vagy valamiben. Jó a meggyőzőkészséged, ügyesen kezeled a stresszhelyeteket. Vagy lehet valami más is; mondjuk jól sportolsz, jól fotózol, ügyesen sütsz sütiket, vagy képes vagy egy teljes sorozatot ledarálni két éjszaka alatt. De lehet az is, hogy képes vagy aludni akár 12 órán keresztül. A különlegesség nem mindig a nagy dolgokban rejlik, hanem apró, észrevétlen pillanatokban, amelyeknek csak te látod az értékét.

Ez egy olyan felismerés, amit nehéz elfogadni, mert a világ azt akarja, hogy mindig a legjobbat nyújtsuk, hogy a legkülönlegesebbek legyünk. De talán az igazi különlegesség abban van, hogy mi magunk vagyunk, és hogy nem kell senki másnak megfelelnünk, csak önmagunknak, és ezt el is tudjuk fogadni.

Kiemelt fotó: Freepik

Sütő Tamara,
Ady Endre Elméleti Líceum,
9. B osztály