túlélni

Túlélő üzemmód 2025-ben

Van az az állapot, amikor nem vagy rosszul, de nem is vagy jól. Amikor nem vagy sem depressziós, sem szomorú, mégsem érzed magad igazán élőnek és elevennek. Elvégzed a mindennapi dolgaidat, megcsinálod azt, amit kell – csak éppenséggel semmihez sincs energiád és kedved, nem tesz boldoggá semmi, nem tudsz örülni a nap végén annak, hogy ezt a napot is sikeresen letudtad és elvégezted minden fontos teendődet. Napjainkban ezt nevezik túlélő üzemmódnak, amivel sok kicsi és nagy küzd, azonban a legtöbben észre sem veszik ezt.

A túlélő üzemmód nem egyenlő a lustasággal, sőt a legtöbb ember, aki eljut ide, pont annak köszönheti ezt az állapotot, hogy túl sokáig próbált erő felett teljesíteni. Mi mind egyszerre akarunk tökéletesen teljesíteni az egyetemen, a munkahelyünkön, mindeközben pedig belefulladunk a tömérdek dologba, ami a mindennapokat öleli körül. Próbálunk napról napra jobban lenni, próbálunk fejlődni, és próbáljuk a saját lelki békénket megtalálni. Elfelejtjük azonban azt, hogy ehhez az idő és a pihenés is nagy mértékben hozzájárul. Ez az állapot sajnos nem ritka, nem kivétel, hanem egyre inkább normálisnak számít az emberek köreiben.

A mai fiatal felnőttek világában az elvárások nemcsak sokfélék, hanem ellentmondásosak is. Legyél ambiciózus, de kiegyensúlyozott. Dolgozz keményen, de ne túl keményen. Használd ki azt, hogy fiatal vagy, de mindeközben építs karriert is. Mindezt úgy, hogy közben néha még lélegezni is nehéz a ránk nehezedő súlyoktól, nemhogy erő felett teljesíteni…

Sokan elfelejtik, hogy a túlélő üzemmód hosszú távon nem tartható fenn. Elveszi az ember életkedvét, kiöli az örömöt belőle, és rövid időn belül kiégéshez vezet. Ebben az állapotban nem tanulunk, csak magolunk. Nem élünk, csak létezünk. És talán a legijesztőbb, hogy egy idő után ezt képesek vagyunk annyira megszokni, hogy észre sem vesszük, milyen életet élünk. Természetesnek kezdjük érezni azt, hogy mindig fáradtak vagyunk, hogy sosincs kedvünk semmihez sem, hogy többé már nem akarunk kimozdulni otthonról, és inkább behúzzuk a sötétítőt, csak hogy ne kelljen elviselnünk a nap sugarait.

Senkit sem szeretnék kiábrándítani vagy elszomorítani, de ez nem normális. Ez nem élet, hanem vegetálás. Az, hogy sokan érzik magukat így, még nem egyenlő azzal, hogy ez így van rendjén. A túlélő üzemmód egy vészjelzés, annak a jele, hogy valami nincs rendben és sürgősen változtatnunk kell rajta.

Mindenki retteg a változástól, pedig az, amitől igazán rettegni kéne, nem a változás, hanem az, hogy minden napot úgy éljünk, hogy csak „túlélünk”.

Kiemelt fotó: Sonali Rao

Beiland Patrícia,
Partiumi Keresztény Egyetem, Magyar nyelv és irodalom szak,
I. év