Miért tűnik úgy, hogy a felnőttek elrontották a világot?

Őszintén? Néha úgy érzem, hogy mire mi, a mostani generáció felnövünk, már nem marad semmi, amit rendbe lehetne hozni. Mert amit látni vélek – a hírekben, a telefonomon, vagy csak az utcán –, általa egyre inkább úgy tűnik, hogy a világ tele van problémákkal, és ezek nagy részét nem mi is csináltuk… mégis nekünk kell majd helyrehozni vagy együtt élni velük.

És ilyenkor nem tudok nem dühös lenni. Nem is konkrétan valakire, hanem úgy általában a „felnőttekre”. Azokra, akik most döntéseket hoznak. Akik elvileg a bölcsebbek, a tapasztaltabbak, akiknek figyelniük kellene ránk és példát mutatniuk – mégis úgy tűnik, mintha csak magukkal lennének elfoglalva.

Ott van például a klímaváltozás. Mindig azt halljuk, hogy „óvjátok a Földet”, meg „ne szemeteljetek”, de közben óriáscégek tonnaszámra szennyeznek, és a felnőttek alig tesznek valamit. Mi meg szelektíven gyűjtjük a szemetet, meg próbálunk kevesebb húst enni, és közben azt kérdezzük: Ez elég lesz? – mert úgy tűnik, a nagy döntések még mindig nem nálunk vannak – de a következményeket már mi kapjuk meg.

Aztán ott van a háború meg az erőszak. Tiniként fura belegondolni, hogy még alig éltél valamit, de már félsz attól, mi lesz holnap. Néha azt érzem, hogy a felnőttek csak újra és újra ugyanazokat a hibákat ismétlik, miközben azt mondják, hogy „mi csak a békét akarjuk”.

Na meg persze, a legfrissebb katasztrófa, a parajdi sóbánya, amit egy nap mi örököltünk volna, ha időben kezelik a helyzetet. Vagy talán még ők sem tudták, hogy most épp az unokáiktól tűnik el a legfontosabb kulcs az egészséghez.

És akkor még nem beszéltünk az oktatásról, ami évek óta ugyanúgy működik. Mintha még mindig a múlt században lennénk, mondjuk azért vannak jó dolgok is benne. Minket készítenek fel a jövőre, de közben a jelenben sem igazodunk ki. Sokszor nem azt tanítják, hogyan gondolkodjunk, hanem azt, hogyan memorizáljunk. És mégis tőlünk várják, hogy „kreatívan gondolkodó, nyitott generáció” legyünk.

Ne érts félre: nem arról van szó, hogy minden felnőtt rossz. Vannak tanárok, szülők, emberek, akik tényleg próbálnak tenni valamit és menteni a menthetőt, értünk. És nem mondom, hogy minden felelősséget le kellene passzolni. De amikor már ennyien érezzük úgy, hogy valami nagyon nincs rendben, akkor talán ideje lenne észrevenni minket is.

Mert mi is gondolkodunk. Mi is figyelünk. És mi már most érezzük, hogy valami változásra van szükség. Nem azért, mert „lázadni akarunk”, hanem mert túl akarunk élni. Egy olyan világban, ami élhető, igazságos, és ami nem omlik össze, mire 30 évesek leszünk.

Szóval lehet, hogy nem mi rontottuk el ezt az egészet. De attól még nekünk kell majd élni benne. És ha már így alakult, legalább gondoljanak ránk is. Mert amit mi érzünk, nem „csak gyerekeskedés”. A jövő, amit egy nap nekünk kell élnünk – mindenki helyett is.

Kiemelt fotó forrása: https://focusalbania.com/2024/03/16/keni-frike-nga-ndryshimi-bejini-vetes-keto-3-pyetje/

Sütő Tamara,
Ady Endre Elméleti Líceum,
9. B osztály