Pontos Kristóf versei

A válasz dala

Lélekben ring, mint őszi fa lombja,
Szelíd szó száll, hol lakozik csend s harag,
Tűnődve hull, mint harmat a dombra ,
A válasz, melyet szívedbe írtál, hangtalanul. 

Szívek közé feszül néma híd sorsa,
Hol a kérdés még reményt virágzik nyomban,
Szóban lobban, mint égi tüzek csókja,
S árnyból fényt fakaszt, ha bátorság hív nyomban. 

Nem mindig zajban jő, sem viharral,
Sokszor csak szárnyrezdülésnyi jel,
De benne zeng templomi haranggal
Az igazság, mely lángban énekel.

A válasz nem csak szó – örök jelen,
Tükör a csendben, tánc a sors felett,
Ha szívből fakad, nem lesz idegen,
S mint hajnali fényt a búskomor sötétségben, 

A lelkemet csodás Mennyei fények között megleled.
Mint szünet, szívem dobbánásában,
Üres vagyok, s tán már rettegek,
Melletted úgy érzem, mégis meglelem
A választ, mit már oly régóta keresek.

Minek, kinek?

Minek az ég, ha nem nézed már velem?
Szemem tükrén csillag sincs, csak üres terem.
Kinek ring a holdfény a tó sötét vizén?
Kiért sír a csend, ha már nem vagy az enyém?

Minek a szó, ha nem hallod rég?
Mikor nyelvemen elporlad minden emlék,
Kinek ír a szív, ha lapja kiszakadt?
Kérdezném, de kitől: a fájdalom is meghalhat?

Minek az út, ha nem vezet sehová?
Csak körbe jár, mint gondolat, 
De nem vezet a múlton át!

Minek van még cél, ha minden cél te voltál?
Kérdezem: hová lett az, 
Akiért te szóltál?

Minek a holnap, ha ma sincs jelen?
Minek az idő, ha csak húz, végtelen?
Lelkem: kihalt kert, omló kerítés,
Kérdezem: mi az, ami mégis élni kész?

Pontos Kristóf,
Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium