Kutiák Csilla versei

Az idő tengere

Az idő mint óriási óceán, hatalmas tenger,
Mely lassan, de biztosan nyel el,
Ami mély, régi, és sebeket szakít fel,
Idő, idő, telik. De a rengeteg kérdésre ki felel?
Ki ad szabadságot, mikor az idő tengere süllyeszt el?
Ki a mentorom, aki az életre vezényel?

Tűzön át vándorol tekintetem, a meleg kandalló tüzén,
Mennyi idő telik el még, s mennyi év
Gondolataim szállnak, megannyi érv,
Szélben szállni, mi a szabadság?
Ez volna a határ, vagy van ennél tovább?
Többet s többet tudok, minden mintha egyre satnyább.

Tükröt ki tart majd elém, mikor fáj, legyen erőm belenézni?
S a piszkos munkát ki fogja végezni,
Ha mindenki határtalan szabadságát élvezi?
Ha csütörtököt vallok mezeimen, ki fog verset írni?
De más sem számít, csak lenni, lenni, lenni,
És a lélek — Kit fog érdekelni?

Kérdések és vádak

Hogy hogyan? Az számít-e már?
Ki az, aki az ösvény végén vár?
Ki az, aki egy valódi értékre rátalál?
Légy szabad! De hogyan? Hisz itt egy láthatatlan vár,
Mely körbevesz, s láthatatlan cellába zár,
Engem pedig csak sodor magával az ár.

Az idő az ellenség, vagy cimbora?
Megannyi pillanat hull, mint a homokóra,
Telik az idő, és rég nem jutunk sehova!
Csak bámulunk hangtalanul magunkra,
Nem tesszük, amit tennünk kell! Csak mutogatunk a másikra,
Honnan is lehet tudni, ki kinek bajtársa?

Azt mondják, mindennek az idő a kovácsa,
Hát meddig lesz ez még így, mikor törlődik fejemből keserű arca?
Legyen a tinédzsernek – legyen –, De mennyi szabadsága?
Mennyire legyen befolyásolva göröngyös életútja,
Választhatja ő is, hogy legyen vörös haja,
Dönthet-e arról, hogy milyen legyen alakja?

Kutiák Csilla-Hajnal,
Ady Endre Elméleti Líceum,
9. B osztály