A tinédzser élet hátrányai

Megvan az az érzés, amikor minden reggel úgy kelsz fel, és minden este úgy fekszel le, hogy megint valami marhaságon kattog az agyad, és ezért egy szemhunyásnyit sem tudsz aludni? Másnap pedig úgy mész el az iskolába, mint egy élőhalott? Csak mert nekem igen.

Gyermekként az volt az volt az egyik legnagyobb vágyam, hogy elérjem a tinédzserkort. Mindig azt láttam a filmekben, sorozatokban, hogy ebben a korban az embereknek boldog kapcsolatuk van, rengeteg barátjuk, és ezek mellett annál is több bulizás. Ám amikor betöltöttem a 13. életévemet, minden megváltozott.

Elkezdődött a serdülőkorszak. Igen. Innentől jött a sok hisztériázás, menstruációs ciklusok, veszekedések, szerelem, barátok elvesztése, testképzavar, stressz, félelem… és a kérdés: mit kezdjek az életemmel?

Szerintem sokan ismerik azt az érzést, amikor egyszerűen nem tudják, mitévők legyenek. Hogy mire kéne elsősorban koncentrálni. A sulira? A barátokra? Vagy önmagukra?

Mert itt mindig van egy kérdés. Egy kérdés, amin órákig kattog az agyad, mert azon gondolkodsz, hogyan tudnál a legjobban megfelelni másoknak. Hogy ne úgy tekintsenek rád, mint egy depressziós emberre, vagy egy „hülyére”. Csak annyit szeretnél, hogy elfogadjanak – bármi áron. Mert ebben a generációban igenis meg kell felelj mások elvárásainak. Úgy, mint az iskolában a tanároknak: hogy kitűnő tanuló legyél, hogy mindig tanulj, és készülj minden órára. Úgy, mint otthon a szülőknek: jó jegyeket hazavinni, suli után egyből tanulni, egyél, ne egyél, legyél jelen, tölts velük minőségi időt. És úgy, mint a barátaidnak: segíteni nekik, ott lenni, amikor baj van, időt tölteni velük az iskolán kívül is.

És a legvégén lefekszel aludni. Aztán felkelsz… és az egész kezdődik elölről.

És ilyenkor felmerül bennem a kérdés: mi van akkor, ha ezeket egyszerűen nem csinálom meg minden áldott nap? Mert egyikünk sem robot. Nem vagyunk ChatGPT-k, pszichológusok, vagy tárgyak, amik mindig jól működnek. Gyerekek vagyunk. Nekünk is jólesne néha egy-két buli a barátokkal, egy kis iszogatás a megfelelő emberekkel, vagy csak egy szimpla pihenés. Hogy egy picit kibújjunk a stresszből, a nyomásból, a problémáinkból.

A legszomorúbb az egészben az, hogy a szülők ezt egyszerűen nem tudják megérteni. Mert szerintük: „Mi baja lehet egy 16 éves gyereknek?” Személy szerint én úgy érzem, hogy csak magadban bízhatsz, csak magadra számíthatsz. Mert a szülők nem értenek meg, hiába próbálod elmagyarázni nekik, hogy az élet nem a tökéletességről szól. A barátoknak sem mondhatsz el mindent, mert vagy félsz attól, hogyan reagálnak, vagy attól, hogy elítélnek. Vagy csak egyszerűen nem akarod rájuk zúdítani a saját terheidet, mert pontosan tudod, hogy ők is ugyanezt élik át – minden egyes nap.

Így a végére pedig csak annyit szeretnék hozzáfűzni, hogy bízz magadban. Hallgass a szívedre, az ösztöneidre! És ami talán a legfontosabb: soha ne feledd el, hogy senki sem lehet tökéletes.

Kiemelt fotó: Laura Baker/Education Week, iStock/Getty, DigitalVision Vectors

Kurtán Cyntia,
Ady Endre Elméleti Líceum,
9. B osztály