Teneked – Kotlár Dominik verse

Teneked

Neked írok most,
Teneked!
Akkor is tudod, hogy neked szól,
Ha nem írok nevet.

Merszem nem biztos, hogy lesz
elküldeni neked,
De őrzik majd e sorok érzéseimet,
És szívem sem felejt soha téged.

Összeszedtél, majd összetörtél,
szívembe örömszilánkokat öntöttél,
majd a végén hazugnak neveztél és eltűntél.
Már azt hittem, örökre elvesztél.

Újra felkerestél,
Én nem akartam rosszat,
Nem akartam teret adni bánatnak, gonosznak.
Te pedig ismét színésznek neveztél.

Azt állítod, jól tudom, nem kell kimondanod,
Hogy hazugság minden, mit mondtam.
Mikor hozzád én mindig szeretettel szóltam.
Te mégis azt mondod, utállak,
nem bírom el terhét a hazugságnak.

Mindig azt mondod, tiltsalak,
Örökké a múltban hagyjalak,
De én nem tudlak ott hagyni,
Szívem csak téged akar szeretni!

Első voltál, ki előtt így megnyíltam,
Ezen döntésemet soha meg nem bántam.
Nem bánok semmit, mit neked elmondtam,
Mert tudom most már, hogy tiszta szívvel szóltam.

Akarom, hogy tudd, el nem felejtelek,
hisz szívemnél is többet adtam neked.
Nem fogok rád soha haragudni,
Örökké fájdalmasan foglak szeretni.

Emlékszem majd jóra s rosszra,
A kedves és bántó szavakra.
Teneked írom ezt a verset,
S még egyszer, utoljára: kiöntöm a lelkem!

Kotlár Dominik-István.
Horváth János Elméleti Líceum,
9. AB osztály