A dallamok mesélnek

Kisebb koromban, sőt szinte az egész életem folyamán nem túl sok figyelmet szenteltem a művészetek megértésének és igazság szerint az értékelésének sem. Akarom mondani, mindig eljártunk művészeti kiállításokra – akár a családom, akár a barátaim kíséretében –, de igazából nem a művek hátterét, érzelmeit próbáltam meg megérteni, csupán megpróbáltam élvezni a csapattal eltöltött időt. Amennyiben pedig koncertekről és zenei előadásokról volt szó, mindig inkább a zene ütemére, dallamosságára figyeltem, mintsem a szövegre és annak mondanivalójára. Igazság szerint az én elsődleges problémám, amely ekkora figyelmetlenségbe torkollott, leginkább annak köszönhető, hogy nekem sem igazán volt tehetségem arra, hogy a fenti említettek közül valamelyikben jeleskedjek.

Sokkal szívesebben tanultam vagy olvastam könyveket, és szellemileg fejlesztettem magam, mintsem hogy egy hobbival foglalkozzak, amely ereje nem lévén az ujjaimban, nem tudott volna gyümölcsözni az életemben.

Az elmúlt időszakban azonban elég nagyot változott a zenei ízlésem, és csak nagyon ritkán hallgatok igazán pörgős, pezsgő zenéket. Ezek hiányában pedig több időm van arra, hogy az értelemre koncentráljak. S, bár a rajzokkal, festményekkel és az ezekhez hasonló művészeti formákkal még nem barátkoztam meg alapjáraton, egyre közelebb kerülök a művészetekhez. Annak érdekében pedig, hogy az olvasóközönséget is bevezessem a művészi alkotások ebből a szempontból való csodálásába, szeretnék bemutatni néhány általam kiválasztott és kedvelt zenét.

Álmodj, királylány

„Álmodj, királylány, ahogy a mesében, oly békén!
Álmodj, királylány, az is álom volt, hogy éltél!
Nekünk is álom vagy ma már!…
Hmm… Álmodj hát… Álmodj hát…”

Így hangzik Homonyik Sándor 1989-ben megjelent dala, amely meglepő módon nemcsak egy meghitt, kellemes lejtésű szám, hanem tulajdonképpen egy megemlékezés is. A Királylány eredeti neve Molnár Csilla, az 1985-ös év szépségkirálynője, aki kevéssel a sikere után belefáradt a hírnévbe, és tragikus módon véget vetett életének.

A dal sok részében céloz a lány kilétére és az ő történetére, ugyanakkor, ha valaki nem is ismerné Molnár Csillát és tragikus sorsát, biztosan érezné, hogy egy lehangolt és mélyen megható dallal áll szemben, amely még a legérzéketlenebb emberek szeméből is könnyeket csalhat elő.

Ophelia

“Oh, Ophelia
You’ve been on my mind, girl, since the flood
Oh, Ophelia
Heaven help the fool who falls in love”

Avagy magyarul:

„Oh, Ofélia
A fejemben vagy, te lány, az áradás óta
Oh, Ofélia
A mennyország megsegíti a bolondot, aki szerelembe esik”

A fentebb említett dalszöveg a The Lumineers Ophelia című dalának refrénje. Az előző dalhoz hasonlóan ez is egy lányról szól, aki Shakespeare Hamlet című művében szerepel: a tragikusan meghalt Opheliáról. A szerelem témáját kapcsolják hozzá, és épp ebben a refrénben olvashatunk a szerelem veszélyeiről, negatív oldalairól, melyek a szerelmes lelkeket érinthetik. Mindemellett a dal az elengedés, a múltbéli megbocsátás és a megbánás témáit is hordozza magában.

Wonderful Life

“No need to run and hide
It’s a wonderful, wonderful life
No need to laugh and cry
It’s a wonderful, wonderful life”

Ezen néhány sor a híres Black Wonderful Life című dalából származik, amely a címével ellentétben egy szarkasztikus, nehéz élethelyzetet ír le. A dal keletkezésének ideje 1985–87 közé tehető, amikor az írója épp autóbalesetet szenvedett, édesanyja megbetegedett, válófélben volt a feleségével, és ráadásul anyagi gondokkal is küzdött. Az irónia és a szarkazmus direkt jelen vannak az eredetileg boldognak tűnő dalban.

Összességében ezekben a dalokban mindegyikben van egy olyan szál, amely elindítja az emberek gondolkodását, és arra készteti a hallgatót, hogy utánakeressen a dal hátterének.

Kiemelt fotó forrása: https://www.laurenmurphyphotography.com.au/blog/2019/9/16/being-a-music-photographer

Pap Nikoleta,
Mihai Eminescu Főgimnázium,
11. H osztály