Lélektükör – Pap Nikoleta versei

Játék

Bár nem vagyok már gyermek,
ma is játszottam,
de nem is igazából,
hanem csak úgy álmomban.

Gyermek voltam ismét,
egy apró teremtés,
mire ha ránéztek,
azt mondták, ő a megmentés.

De nem mentettem meg senkit,
csak játszottam az elesettet,
épp így alakult az is,
hogy belőlem csak egy álmodozó kisgyermek lett.

Csillogás

Mit ér a fény, s mit ér a pompa,
Ha a színdarab végén majd leesik a ponyva?
A csillogás, a drágakövek úgysem érnek semmit,
hisz a halál angyalától nem mentenek meg senkit.

Az arany és az ezüst, csak színek, semmi más,
hisz csak a kincskereső az, aki mindig ás.
Ne kutasd a gazdagságot, hisz nem viszed el magaddal,
törődj a lelkeddel, és ne feküdj le haraggal.

Lélekcseppek

Vérzett a szívem, s csak sóhajtottam,
segítséget nem kértem, csak óhajtottam.
A lelkem könnye csepegett, sós lé folyt le róla,
lepottyant minden cseppje, bele a puha hóba.

A lelkem nem csak csepeg, ömlik az érzelem,
fájdalmamat már dézsákban mérhetem.
A lelkem felébredt, s már nem alszik vissza,
nem tudja, hogy évek óta fájdalmaim issza.

A lélek cseppjei dúdolják a tettem,
hogy lehet, hogy jó gyerekből mégis ilyen lettem?
Hogy a cseppeket olykor honnan vettem,
nem tudom, mert még akkor történt, mikor megszülettem.

Pap Nikoleta,
Mihai Eminescu Főgimnázium,
11. H osztály