Az agyam szerint a nyilvános beszéd és a szívroham között nincs különbség

Nagy megdöbbenésünk ellenére vannak olyan emberek, akik szeretik, ha minden szem rájuk szegeződik, állandóan beszélnének, és mindig magabiztosak. Vannak olyanok, akik már leszegezik a tekintetüket, ha órán meg kellene szólalni, kényelmetlenül érzik magukat, és rosszabb esetben, ha tényleg beszélni kellene, akkor pánikrohamuk van.

Fontos, hogy ne nézzük le azokat, akik félnek, vagy nem biztosak magukban, hisz ez az aggodalom nem alaptalan!

Általában a sztori a következő: tudod, hogy holnap be kell mutass egy jelentős munkát, ami sokat számít, rengeteget dolgoztál vele, és jól szeretnél teljesíteni. Előző este még egyszer utoljára begyakorlod a tükör előtt, mert úgy hallottad, ez oldja a feszültséged. Egész jól megy, a bútorok a szobádban egész jó közönségnek bizonyulnak, és meggyőzöd magad, hogy holnap sem rontod el, mivel mindent tudsz.

Eljön a holnap. Holnap már úgy kelsz fel, hogy talán mintha valami bajod lenne, és megfordul a fejedben, hogy be sem mész. Aztán eszedbe jut, hogy ez nem lenne valami felelősségteljes viselkedés. Kiállsz azok elé az emberek elé, akiket már régóta ismersz, hisz az osztálytársaid nem idegenek. Hallod a neved, és kimész, végignézel mindenki unott arcán, és azt gondolod, hogy senki sem figyel rád, tehát nincs mitől félned. A szíved a természetesnél 66-szor jobban ver, még a kezed is remeg. Rekedt hanggal megszólalsz, és bekövetkezik az, amit otthon mondogattál magadnak, hogy ne. Mindent a jegyzetedről olvastál, olyan volt, mint egy felolvasó délután. A szemed csak a papíron volt, nem mindig voltál tisztában vele, hogy mit mondtál, levegőt nem vettél, csak olvastál. Arra gondoltál, legyen már vége. Vége lett. A tanár kérdezi: izgultál-e? Te válaszolsz: nem – remélve, hogy javítasz a helyzeten, és tényleg elhiszik ezt. Senki sem hitte el.

Csak annyit mondj, hogy „állj”, és ez az egész le fog állni. Már attól is csökken a szorongás ereje, ha tudod, hogy nem vagy egyedül.

Tévhit, hogy aki magabiztosnak tűnik, az nem szorong.

Sokan ugyanúgy remegnek, mint te, csak már megtanulták kezelni, hisz az életben rengeteg alkalom lesz, amely biztosan kihoz a komfortzónádból. A szorongás – kis gonosz barát, kedvenc játéka a „mi van, ha…?”. Hát, igazából semmi. Mi van, ha elrontod? Mindenki ugyanúgy hazamegy, megeszi a vacsoráját, és lefekszik aludni. A legtöbb „mi van, ha…?” úgysem következik be. Úgysem fog senki otthon kinevetni, vagy évekkel később elmesélni a baráti körben a te prezentációd.

Urald magad, és addig, ameddig nem látod az oroszlánt magad előtt, ne hidd azt, hogy ott van. A szorongás nem gyengít – csak akkor, ha hagyod, hogy uralkodjon feletted.

Kiemelt fotó forrása: iStock

Kiss Virág,
Partiumi Keresztény Egyetem, Angol nyelv és irodalom szak,
I. év