Korábbi cikkeimben már többször is említettem, hogy májusban születtem, és talán éppen ezért ragaszkodom ennyire ehhez a tavaszi hónaphoz. Bár tisztában vagyok vele, hogy ez nem is olyan meglepő, hiszen a május – sőt az egész tavasz – talán az év legszebb időszaka. Minden bizonnyal azért, mert az újjáéledt természet ilyenkor nemcsak lélegzik, hanem már terem is – a leggyümölcsözőbb korát éli.

Ahogy végigtekintünk a tavaszi, különösen a májusi tájon, virágok hosszú, kibontakozni vágyó sora tárul elénk, mely elkápráztatja a szemünket. Megannyi szín, forma és illat keveredik már egy kisebb kertben is, és mindez rengeteg tekintetet, érdeklődést vonz. Akár a városban, akár otthon, vidéken lépek ki a házból, mindig lenyűgöz a szebbnél szebb virágcsokrok látványa, amelyeket rózsák, tulipánok vagy nárciszok alkotnak. Ilyenkor gyakran eltűnődöm azon, vajon mások tekintetét is megragadják-e ezek a csodálatos virágok?

A történelem és az emberi tapasztalat azt mutatja, hogy minden kérdésre előbb-utóbb választ kapunk – így erre a költői kérdésre is. A válasz pedig egyértelműen: igen. Költőink és művészeink ugyanis évszázadok óta előszeretettel használják a természet jelenségeit – virágokat, évszakokat, időjárási elemeket – érzéseik kifejezésére. Van, amikor a természet ihleti meg a művészt, és van, amikor a művész mintha épp arra született volna, hogy ezeket a természeti csodákat újraalkossa – vásznon, papíron, vagy épp szavakkal. Minden bizonnyal ilyen különleges képességekkel rendelkeznek azok a májusban született festők és grafikusok is, akik olyan sokan vannak, és olyan mesterien forgatják kezükben az ecsetet, hogy mai cikkem is róluk, életútjukról és emlékezetükről fog szólni.

Albrecht Dürer

Ifjabb Albrecht Dürer, azaz magyarul Ajtósi Adalbert 1471. május 21-én született Nürnbergben, és belőle vált az egyik legtehetségesebb magyar származású, ugyanakkor bajos festő, grafikus, könyvkiadó, illetve művészetelméleti író.

Édesapja eredetileg Ajtósról származott – épp ezért is volt a családnevük ez –, majd legényvándorlása során, 1455-ben érkezett meg Nürnbergbe. Itt 1467-ben feleségül vette Holper Barbarát, akitől összesen 18 gyermeke született, de közülük sajnos csak három érte meg a felnőttkort. Ifjabb Albrecht a család harmadik gyermekeként látta meg a napvilágot, és így fiúgyermekként lehetősége nyílt kitanulni az ötvösmesterséget, amelyet édesapja és anyai nagyapja is űzött.

Mindössze 15 éves volt, amikor belépett Michael Wolgemut, a neves német festő jól ismert és sikeres műhelyébe, ahol festőinasként tevékenykedett. Itt körülbelül négy évet dolgozott, majd vándorútra indult, hogy újabb tapasztalatokat szerezzen. Feljegyzései alapján ebben az időben járta be Németország nagy részét. Ekkor készült el az Önarckép iringóval című műve is, amelyre a nyugati művészet első igazi önarcképeként tekintenek.

Egyes kutatók megállapították, hogy ezt a művet valószínűleg szerelmének és későbbi feleségének festette, mivel az iringó német neve a férfi hűségét jelképezi. 1494 májusában feleségül vette Agnes Freyt, majd elindult első velencei útjára, ahonnan rengeteg tapasztalatot hozott haza. Második velencei útjára 1505-ben indult, amely során mélyen megismerkedett a reneszánsz művészet eszméivel.

Élete során neki adatott meg az a kivételes megtiszteltetés, hogy magáról Miksa császárról készíthetett arcképet, amiért életjáradékot is kapott. Rengeteg országot és területet járt be terveivel és önálló gondolataival, ám élete utolsó éveiben már leginkább műveinek kiadásával és elcsendesedéssel foglalkozott.

A halál angyala 1528. április 6-án érte el. Sírján ez az idézet olvasható: „Mindaz, ami Albrecht Dürerből halandó volt, e domb alatt van eltemetve.”

Legismertebb alkotásai a következők: Önarckép, Taposómalom, Krisztus, a fájdalmak férfia, A festő apja, Ádám és Éva, Madonna és a Gyermek, Fülöp apostol, Négy apostol, illetve még sok más, ezekhez hasonló szépség.

Henri Rousseau

Az időben egy kicsit tovább haladva, 1844. május 21-ét írva Lavalba érkezünk, amikor is megszületett Henri Rousseau, a francia naiv festő. Őt tekintik az egyik legtehetségesebb naiv alkotónak, még akkor is, ha sorsát tekintve elég nehéz körülmények között, szegény családban látta meg a napvilágot.

Annak érdekében, hogy pénzhez jusson, munkát vállalt egy jómódú ügyvéd mellett, akit azonban anyagi helyzete miatt meglopott. Hogy elkerülje a börtönt, beállt a hadseregbe. 1868-ban leszerelt, és apja halálát követően Párizsba költözött, ahol vámtisztviselőként kereste a kenyerét.

A következő évben feleségül vette Clémence Boitard-t, akitől ugyan hét gyermeke született, ezek közül sajnos csak egy élte meg a felnőttkort. A francia–porosz háború lecsengése után engedélyt kapott arra, hogy festményeket másolhasson – és igazából ez indította el a festői karrierjét is.

Először 1885-ben hallottak róla, de ekkor még nem igazán figyeltek fel munkásságára. Az igazi hírnevet 1891-ben szerezte meg Meglepő című festményével, amely egy tigrist ábrázol. Ezzel egyidőben elveszítette feleségét, majd újraházasodott, ám ennek következményeként elszegényedett.

Egyetlen örömforrása a baráti köre volt, amely olyan nevekből állt, mint Pablo Picasso vagy Robert Delaunay – egészen 1910. szeptember 2-áig, amikor is Rousseau üszkösödés következtében elhunyt.

Legismertebb alkotásai közé tartoznak: A kígyóbűvölő nő, A tigris, Az álom, valamint számtalan portré, amelyek többsége Párizsban készült.

Réber László

Réber László 1920. május 21-én született Budapesten, és az évek során belőle vált az egyik legismertebb és legelismertebb Munkácsy Mihály-díjas magyar grafikusművész és illusztrátor.

Megdöbbentő módon kevesen tudják róla, hogy pályafutását sportolóként kezdte, majd egy oroszországi hadifogolytáborban ismerkedett meg egy grafikusművésszel, akinek biztatására – amikor hazatért – karikatúristaként kezdett tevékenykedni.

Hosszú évtizedek alatt foglalkozott rajzfilmgyártással, plakáttervezéssel, sőt könyvek illusztrálásával is. Kizárólagos illusztrátora volt többek között Janikovszky Éva, Lázár Ervin és Gerald Durrell műveinek is.

Alkotói stílusára leginkább a zárt, elvont vonalak és idomok jellemzőek, melyekhez gyakran társít fekete és fehér színeket. Szinte minden művében és ábrájában igyekezett hangsúlyt fektetni arra, hogy elnyerje a gyerekek figyelmét, ugyanakkor egy tiszta, valós képet mutasson a felnőttek felé is.

A lelkes művész 2001. november 2-án búcsúzott el végleg ettől a világtól.

Néhány munka:

Kiemelt fotó: Henri Rousseau, Woman Walking in an Exotic Forest

Pap Nikoleta,
Mihai Eminescu Főgimnázium,
11. H osztály