Két vers – Kendi Dominik

Nem felejtelek

Tüzesen jelentem meg színes álmaidnak világában,
Vonzóan léptem vissza szemeid képének határában,
S megszerettél, mint magyar anyanyelvét a hazájában,
Megmutattad érzéseid fellegét, önmagam hiányában.

S volt, mikor ott szerepeltem virágzó vágyaidban,
És ugyanúgy vesztem el a te csodálatos csókjaidban.
Az Everest legtetején voltam, kecses karjaidban,
El szeretnék veszni a te tolongó, tolakodó titkaidban.

S halkan, de büszkén mondom, igazán szeretlek,
Szívemnek égő házába, oly hamar beeresztelek.
Minden úton a képedet látom, s sokat kereslek,
Most már erősen mondhatom, soha nem felejtelek.

Árnyék a vágy mögött

Szeretsz-e? – lopja el gyakran gondolataim fonalát,
Mikor nem hallhatom édes hangodnak csendes moraját.
Ami fejben sem fér, gyönyörű igazság, nem fér rendesen,
Csak bámulsz rá üveges szemekkel, mint vak a napfényben.

Gondolataim peremén született árnyék öli lelkem,
Szomorú fűzből font koronát örököl a bús szellem.
Majd mikor sírásóként temetem reményem,
Álmomból lépsz ki, és szerelem ég lényed szemében.

Szeretsz-e? – érzéseimbe színt kevernek Isten kártyái,
Csókjaidtól darabjaira hullnak várnak bástyái.
Majd többi falai is szétesnek, pillanatok alatt esik,
Mikor szerelmes nézésednek apró magjait elvetik.

Kendi Dominik-János,
Mihai Eminescu Főgimnázium,
9. I osztály