Edzeni, mert szereted – vagy mert muszáj?

Évekig kézilabdáztam. Nem azért, mert mindenki ezt csinálta, hanem mert tényleg élveztem. A csapat, a mozgás, a meccsek hangulata – valahogy mindig adott valamit, amit más nem tudott. Soha nem voltam az a „modellalkatú” lány, de nem is volt velem semmi baj. Nem voltam kövér, de sovány sem. A testem egyszerűen sportos volt – vagy legalábbis én annak éreztem.

Aztán jöttek azok az évek, amikor a legtöbb lány hirtelen „fitneszmodell” akart lenni, és minden a tökéletes alak körül forgott. Én meg csak álltam, és azon gondolkodtam, hogy akkor most velem van a baj? Mert én nem akartam minden nap edzőterembe járni meg „kalóriát számolni”. Én egyszerűen csak mozogni akartam – élvezni, hogy a testem működik, hogy erős vagyok, hogy le tudok futni tíz kört anélkül, hogy kiköpném a tüdőm.

A kézilabda rengeteget adott. A testem formálódott tőle, és ma már úgy érzem, kialakult. Nem akarok máshogy kinézni. Inkább azt szeretném, hogy amit most tud, azt még sokáig tudja. Hogy ne kelljen minden mozdulat előtt azon agyalnom: Vajon elég lapos-e a hasam ehhez a felsőhöz? Azt akarom, hogy újra olyan természetes legyen a mozgás, mint régen az edzésen – amikor nem számított, ki néz, csak az, hogy játsszunk.

Emlékszem, milyen érzés volt, amikor egy sikeres meccs után mindenki pacsizott, és csak annyit mondott: „Nagyon odatetted!” Akkor senkit nem érdekelt, hány kiló és hány centi vagy, vagy hány követőd van. Csak az számított, amit beletettél a játékba. Azt az érzést szeretném visszahozni – legalább magamnak.

Sajnos manapság sokan nem így állnak hozzá. A sport nem önmagáért van, hanem mert „formába kell jönni nyárra”, „ki kell nézni valahogy az Instán”, meg „nem akarok ciki lenni a strandon”.

És nem hibáztatok senkit, mert baromi nagy a nyomás. Csak azt sajnálom, hogy sokan már nem tudják, milyen érzés szívből mozogni – nem megfelelni akarva, hanem örömből.

Én ma már inkább olyan mozgásformákat keresek, amelyek nem versenyről vagy teljesítményről szólnak, hanem rólam. Egy séta zenehallgatással, egy kis futás vagy jóga, ha épp kedvem van hozzá. Nem akarok posztolni róla, nem akarok lenyűgözni senkit. Csak jól akarom érezni magam.

A legfontosabb dolog, amit mindenkinek meg kéne tanulnia, hogy nem kell „megváltoznunk” ahhoz, hogy mozoghassunk.

Nem kell tökéletes testtel rendelkezni ahhoz, hogy élvezzük a sportot. A mozgás nem jutalom a vékonyságért, és nem büntetés a pizzáért. A mozgás önmagában érték. Egyfajta kapcsolódás önmagunkkal, amit senki nem vehet el tőlünk – főleg nem egy tükörkép.

Ha valamit megtanultam, az az, hogy nem a tükör mutatja meg, hogy jó irányba haladsz-e, hanem az, hogy mit érzel edzés után. Ha erősnek, szabadnak és önazonosnak érzed magad, szerintem már nyertél.

Kiemelt fotó: Josh Hillis

Sütő Tamara,
Ady Endre Elméleti Líceum,
9. B osztály