
Kiállításmegnyitón a Nagyváradi Római Katolikus Püspöki Palotában
Gross Arnold-kiállítás
A Festum Varadinum programsorozat keretében május 7-én 18:00 órakor nyílt meg az Utazások valós és képzeletbeli tájakra című kiállítás, amely Gross Arnold emléke előtt tiszteleg a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség kiállítótermeiben. Gross Arnold 1929. november 25-én született Tordán, Erdélyben. Édesapja, Tordai Gross Károly ismert szentkép- és tájfestő volt, édesanyja pedig egy cementgyár igazgatójának titkárnője. Gross Arnold gyakran járt édesapjával és bátyjával a természetbe, ahol akvarelleket és rajzokat készítettek. 1940-ben a család Nagyváradra költözött, így Gross elemi iskoláit Tordán és Nagyváradon végezte.
Gross Arnold élete érdekes és figyelemfelkeltő: 17 éves korában, 1947. augusztus 11-én gyalog szökött át Magyarországra. Érettségi nélkül, rendkívüli hallgatóként, a bemutatott rajzai alapján nyert felvételt az Iparművészeti Főiskolára. Tehetsége hamar megmutatkozott: 26 éves korában III. fokozatú Munkácsy-díjban részesült A Szigligeti várdomb című rézkarcáért. Elismeréseit és díjait ezt követően sorra kapta, tárlatai, egyéni kiállításai nyíltak, és nemzetközi elismerésre tett szert. 2014-ben bemutatóterme nyílt ARNOLDO néven, amelyet fia, Gross András vezetett, aki azóta is az örökség gondozója. Gross Arnold 2015. január 22-én hunyt el Budapesten.
A kiállítás megnyitóján Lakatos Attila, az egyházmegyei gyűjtemény vezetője, majd Böcskei László megyés püspök köszöntötte az érdeklődőket, aki elmondása szerint minden kiállításmegnyitót úgy él meg, mint egy zarándoklatot, hiszen minden kép egy új világba vezeti be az embereket. A kiállítás megnyitóján részt vett Gross András is, a világhírű grafikus fia és egyben a kiállítás kurátora. A megnyitót követően egy interaktív tárlatvezetést tartott, ahol a résztvevőket bevezette Gross Arnold munkásságába és világába, a „miniatúrákba zárt univerzumba”.

Az Utazások valós és képzeletbeli tájakra elnevezésű kiállítás a művész 60 alkotását tartalmazza, amelyek a szülői ház és kert, illetve Torda környéke képi megfogalmazásából indulnak, majd hazai tájak, képzeletbeli vidékek és külföldi városok felé vezetnek. A kiállításon többek között megtekinthető a Tordai kert, Torda, Aranyos völgye, Nagymarosi táj, Budakalászi nyár, valamint Budapest, a kék álmok városa.
„A gyermekkor, Gross jelképrendszerében, az elveszett édenkert, a távoli aranykor és a biztonság megtestesítője. A tordai szülői ház műterme és kertje Gross emlékezetében paradicsomi édenkertként ölt formát, ami a teljes életét jelentő művészi alkotómunka háborítatlan színtere.”
– olvasható a kiállítás egyik tájékoztató tábláján. Az alkotások lehetőséget adnak az érdeklődők számára, hogy egy teljesen új világba merüljenek el, végigjárva a kert metaforáját és azokat a helyeket, amelyek meghatározóak voltak Gross Arnold számára.
Gross András elmondása szerint a kiállítás a grafikus emlékére, a 90. születésnapja alkalmából jött létre, és célja, hogy bemutassa azokat a helyeket, amelyek fontosak voltak a művész életében, köztük Nagyváradot is. A tárlatvezetés során a résztvevők betekintést nyerhettek a rézkarc világába is, amely a művész fő alkotási eszköze volt.
A 60 alkotásból álló válogatás remek programlehetőséget kínál mindazok számára, akik szeretnének részt venni egy képzeletbeli utazáson Gross Arnold világában, és más szemszögből szeretnék látni akár számukra is ismerős helyeket. A kiállítás június végéig várja a látogatókat a nagyváradi püspöki palotában!

Varga Loretta-Viktória,
Partiumi Keresztény Egyetem, Magyar nyelv és irodalom szak,
I. év
