
Nomofóbia?
A technológia sok változáson és fejlődésen ment keresztül az elmúlt időkben: megjelentek az okoseszközök, melyek segítségével szinte bármiről információt szerezhetünk, ami épp foglalkoztat minket. A technológia fejlődésével egy újkori „betegség” is megjelent, amit nomofóbiának nevezünk. A nomofóbia azt jelenti, hogy valaki pánikba esik, ha nincs nála a mobiltelefonja. Ez a jelenség mindannyiunk számára ismerős érzés lehet, hiszen csak akkor érezzük magunkat biztonságban, ha kéznél van a telefonunk.
A nomofóbiát több szituáció is előidézheti, mint például az, amikor véletlenül otthon hagyjuk a telefonunkat, és kénytelenek vagyunk visszafordulni miatta, mivel a készülék nélkül nem tudunk kapcsolatot teremteni, és nem jutnak el hozzánk a szükséges információk. A nomofóbiához az internetkapcsolat meghibásodása is nagyban hozzájárulhat, hiszen ilyenkor nem tudunk belépni a különböző online platformokra a készülékünk segítségével. Ilyen esetekben egyes embereknél igazi pánikroham alakulhat ki, mivel már nem érzik magukat biztonságban.
Napjainkban a nomofóbia leginkább minket, fiatalokat, valamint a középkorú generációt érinti, mivel már szinte semmilyen élethelyzetet nem tudunk elképzelni az okostelefonunk nélkül – és ez már nem is számít meglepőnek. A nomofóbiának fizikai tünetei is lehetnek, mint például a stressz, az alvászavar, illetve nem utolsósorban az úgynevezett „telefonnyak”, amely arra utal, amikor a fiatalok túl sokat nézik a telefonjuk képernyőjét. Telefonnyakról akkor beszélhetünk, ha a test megszokja a lehajtott fejű testtartást, és az illető már akkor is ebben a pózban tartja a fejét, amikor épp nem használja a készüléket.
Mit tehetünk a nomofóbia kialakulása ellen?
- Szabjunk időkorlátot a telefonhasználatra!
- Utazás közben ne bámuljuk állandóan a képernyőt!
- Töltsünk minél több időt a szabadban!
- Keressünk olyan hobbit, amely nem függ az elektronikától!
- Sportoljunk rendszeresen!
- Töltsünk minőségi időt a szeretteinkkel!
Kiemelt fotó forrása: https://www.nickycullen.com/articles/social-media
Loló Gabriella-Brigitta,
Partiumi Keresztény Egyetem,
I. év