nubbin

Valós technológia vagy olcsó átverés?

A Nubbin-ról

Az elmúlt hetekben egy újféle kütyü volt az internet rivaldafényének örvendője, hiszen bejelentették a Nubbin csipet. A kis korong mintha a Fekete tükör című sorozatból pattant volna ki, hiszen annyira megrázó volt látni, mire képes. A halántékra helyezése következtében ugyanis a viselője szeme teljesen elszürkül, a feje ellazul, és csak úgy hátraesik a székben. Az alany agya pedig a szerkezet hatására különféle emlékeket kezd el kivetíteni, gondolatokat stimulál, és képet is alkot róluk – mindezt úgy, hogy a személy, aki viseli, nem érzékel semmit a körülötte lévő világból.

A kis kiegészítőt számos influencer is reklámozta, és rövid bemutatóvideókat is készítettek róla. A TCKR nevű cég gyártmánya szárnyalt a közösségi médiában. Az összeesküvés-elméletgyártók hamar kétségbe estek, mondván: a kormány így szabadon manipulálhatná a gondolatainkat, és mennyire veszélyes lesz akár csak egy-két percig is viselni egy ilyet. A jó hír az, hogy biztosak lehetünk benne: a kormány nem fog irányítani minket. Ami viszont egyben a „rossz” hír is:

a termék nem is létezik.

Ugyanis az egész technológiai forradalom csak humbuk. Nem véletlenül hasonlítottam a Fekete tükörhöz a friss találmányt, hiszen igenis sok köze van a sorozatnak ehhez a pletykához. A franchise hetedik évada április 10-én jelent meg, és hogy kellően jó reklámot kapjanak az új részek – miután a hatodik évad leszerepelt –, elhoztak a valóságba egy terméket a saját világukból. A Nubbin ugyanis szerepel az egyik új epizódban is, és hogy megfelelő nézettséget és érdeklődést generáljanak, elindítottak egy hamis hírt. A kellő hitelesség érdekében bevetettek számos reklámozási cselt: közösségi médiás kampányokat, manipulációt, valamint egy kézzel fogható „bizonyítékot” is a termékről – ezek együtt tették az egészet ennyire hitelessé.

Szóval nem kell félni, a Nubbin (még) nem létezik. Viszont a Fekete tükör hetedik évada igen, amely hasonlóan elborult és szörnyű ötleteket zúdít a nézők nyakába, mint a Nubbin. Az antológiasorozatbeli TCKR nevű cég már hat évad óta „terrorizál” minket azzal, mi történhet, ha a legfrissebb felfedezések rossz kezekbe kerülnek. Érdemes belekukkantani egy-két részbe, hogy ne üljünk teljes nyugalomban – és ha egy Nubbin-stílusú termék valóban elkészül, tudjunk ellenállni neki. Meleg szívvel ajánlom a Shut Up and Dance! és a White Christmas című epizódokat, amelyek elérhetők a Netflixen.

Kiemelt fotó forrása: https://ashgabattimes.com/index.php/en/2025/04/what-is-nubbin-technology/

Kovács Bendegúz,
Ady Endre Elméleti Líceum,
11. D osztály