Kedvességek édesanyámhoz – Darvasi Viktória versei

Édesanyám

Anya, látod, mivé lettem?
Anya, látod, miket tettem?
Látod-e fiókád lábán a lakatot,
mely zörög és folyton zakatol?

Kis madarad messze vágy;
itt hagyva e társaságot, végleg már.
Tudod, ő szeretné megváltani a világot,
ezt az állandó mohóságot.

Most viszont nem ezért járult színed elé
ez a narancssárga szajkó, ki az út felé
egyszerűen megdermedt,
mert rájött, nem erre a munkára teremtetett.

Nem tudja ő még, mit akar,
ezért kérlek, ne hadarj
szavába, mely szerény, mint egy szarvas,
ezt most figyelemmel hallgasd.

Mily dicső is lenne, ha találnék
én rá megfelelő szót; mit meg nem adnék
érte, hogy éltemben megháláljam,
kimutassam, s megszámláljam;

Vajon hányszor fogtad kezem;
hogy ne verjem be a fejem?
Hányszor neveltél türelemmel,
s takartál be a hidegtől kebleddel?

Meleg szíveddel átkaroltál,
magamra soha nem hagytál.
Végtelen sok szeretettel elhalmoztál,
mert életet nekem te adtál.

S nemcsak szeretetre,
de fegyelemre
is tanítottál,
tiszteletet és kedvességet mutattál.

Köszön mindent neked ez a kis szajkó,
ki tisztel, szeret és megvéd, ha kell, a világtól.
De madarad egyszer ki fog repülni fészkedből,
hogy szerencsét próbáljon az élet vizéből.

Anya

Anya csak egy van,
ezért vigyázz rá jól!
Anya csak egy van,
aki dédelget és ápol!

Mindig közbeszól,
hogy ne tedd ezt, ne tedd azt,
gyerekfejjel persze, a tinédzser panaszol;
pedig hát, ha tudná…, ha tudná…, nem lenne kamasz.

Ha tudná, egy anya mit tesz érte:
mos, főz, takarít,
segít neki, magyaráz, tanul vele;
a pimasz csak ellenkezik, nem értékel soha semmit.

Ha felnő, ha majd felnőtt lesz;
már érteni fogja:
az anya nem rosszból teszi, amit tesz,
azt akarja, hogy végre kimondja:

Ebből a gyermekből jó ember lesz!

Anyák napja

Hol is kezdjem el?
Oly sok minden történt, mit soroljak fel?
Ami elmondhatatlan, hogy is mondjam el?

Soha nem tudom meghálálni
azt, mit értem tettél, csak tisztelni
tudlak és szeretni, amiért a Föld nevű bolygóra szültél.

Neveltél, szeretgettél,
mint ahogy kis magokkal szokták: bizonyára jó földbe ültettél.
S idővel felcseperedtem: nagy növényhajtás vált belőlem.

Feledni nem fogom soha,
hogy egy csontod elmozdult érettem, noha
nem tudom, megérte-e ez a sok kín és szenvedés,
egy olyan tökkelütött palántáért, mint én?

Boldog anyák napját kívánok,
remélem szeretni fogod e virágot!
Habár már kókad és lenyúlik,
mégis színesben pompázik.

Neked adom most édesanya, tiszta szívvel,
fogadd el, vagy tépd el!

Darvasi Viktória-Bianka,
Mihai Eminescu Főgimnázium,
9. I osztály