spórolás (1)

Hogyan, hol és mivel tudunk spórolni?

Manapság egyre több probléma születik az anyagiaskodás, illetve a pénz beosztása körül, ugyanis országszerte nemcsak a bérek maradnak alacsonyak, hanem az áruk és a különböző szolgáltatások árai is rohamosan nőnek. Olyannyira rossz körülmények uralkodnak szerte a világban, hogy az emberek már azon aggódnak, hogy lassan önmagukat sem tudják eltartani – nemhogy emellé még gyermeket vagy gyermekeket is vállaljanak.

A pénzügyi gondokat tetézi az is, hogy a munkalehetőségek is ritkák, vagy csak nehéz körülmények között érhetők el. Azoknak, akik nem rendelkeznek érettségivel, sokszor még munkahely sem akad, vagy csak a legalja, ami nemcsak nehéz, hanem több szempontból is megterhelő.

Hiszem, sőt tudom, hogy ezt a témát nem is igazán kell boncolgatni, mert ha nem éppen jómódú üzletemberekről, orvosokról vagy ügyvédekről van szó, akkor szinte biztos, hogy mindenki küszködik a hónap végi megélhetéssel. Ezt gyakran tetézi egy lelki, és nem is feltétlenül pénzügyi probléma: az, hogy szinte semmit – akarom mondani, semmit – nem kapsz ingyen. És nem akarok filozofálni, de sok esetben, akár fiatal gyerekként, akár több évtizedet ledolgozott munkásként sem kapsz fél áron, nemhogy ingyen, például gyógyszereket – pedig ezekre mindig szükség van, hisz az egészség a legfontosabb.

Órákat lehetne mesélni Európa összes országának helyzetéről, hiszen nem kell azt gondolni, hogy a fejlettebb, jómódúbb országok – mint például Németország – nem küzdenének anyagi gondokkal. Hiába képesek nagyobb fizetéseket adni, ha közben az áraik is két-háromszorosak az itteniekhez képest.

Összességében tehát ezek a pénzügyi és anyagi hátrányok sok mindenben korlátozzák az embereket. Erre tökéletes példa lehet az is, hogy manapság – hiába vannak tele a boltok polcai – nem mindenki engedheti meg magának, hogy vásároljon is belőlük. Legalábbis nem mindenből.

És ilyenkor minden, ekkorra már összetört lelkű olvasó felteszi magának a kérdést: „Igen, ez mind igaz… de mit tudnánk tenni ellene? Hol húzhatnánk meg még jobban a nadrágszíjat?”

Kicsit különös ezt mondanom, de a mai írásomban épp néhány ilyen problémára szeretnék lehetséges megoldásokat, alternatívákat mutatni – olyanokat, amelyek talán segíthetnek abban, hogy valamivel könnyebb legyen a megélhetés, akár egyéneknek, akár családoknak.

Természetesen sajnos nem tudok mindenkire érvényes, konkrét megoldásokat adni, hiszen mindenhol más-más dolgok kerülnek előtérbe – már egy egyszerű hétvégi bevásárlás esetén is. És szerencsére nekem jelenleg nem kell eltartanom egy családot sem, így nyilvánvaló, hogy nem minden tapasztalat származik a saját életemből.

Azok az olvasók azonban, akiket mindezek ellenére is érdekel a spórolás témája, tartsanak nyugodtan velem az elkövetkező néhány sorban!

Internetes applikációk

Ezeknek az internetes applikációknak számos előnyük lehet, különösen a nagyvárosokban. Azok az emberek, akik letöltik ezeket, nemcsak értesítést kapnak arról, hogy hol és mely termékek vannak éppen leárazva, hanem plusz kuponokat is begyűjthetnek – így kevesebbet kell fizetniük egy-egy termékért.

Ilyen kuponos vagy akciós applikációja van például a Sinsay, a Profi, a Lidl, a DM, sőt még a Penny üzletláncnak is. Ez azért is előnyös, mert több helyről is beszerezhetünk olcsóbb termékeket – legyen szó élelmiszerről vagy akár ruhadarabokról.

A legtöbb esetben ehhez mindössze az alkalmazás letöltése és napi egyszeri bejelentkezés szükséges. Néha még arra is van lehetőség, hogy az appon belül játszunk, és így ingyen termékeket nyerjünk.

Fontos tudni, hogy az ilyen akciós termékek közül néhány valóban közel lehet a lejárati idejéhez, de sok esetben csupán arról van szó, hogy nem fogynak elég gyorsan a polcokról, és az üzletvezetés inkább árengedménnyel adná el őket, minthogy rajtuk ragadjanak.

Ráadásul a kuponokat – például a Sinsay esetében – online vásárlásnál is fel lehet használni, így tehát nemcsak a városiak, hanem a falusi vagy külvárosi felhasználók is élhetnek ezekkel a lehetőségekkel.

Nagy üzletláncokban való vásárlás

Lehet, hogy sokak szerint ez butaságnak hangzik, de az elmúlt időszakban azt tapasztaltam, hogy a nagyobb üzletláncok választéka nemcsak jóval szélesebb, de az ár-érték arányuk is sokkal kedvezőbb a kisebb boltokhoz képest.

Példaként a Kauflandot szeretném megemlíteni, ahol például egy csomag tortillalap sokkal olcsóbb, mint bizonyos kisboltokban – még akkor is, ha ezek éppen a Kaufland környékén találhatók.

Éppen ezért, ha nagyobb bevásárlásra készülünk, érdemes lehet fontolóra venni, hogy inkább egy ilyen nagyobb üzletet célozunk meg, és onnan szerezzük be azokat a termékeket, amelyek számunkra fontosak és már beváltak.

A palackok becserélése

Úgy gondolom, hogy a palackvisszaváltás lehetőségével már sokan éltek az olvasók közül is – és szerintem ez egy rendkívül hasznos, ráadásul környezetkímélő cselekedet is.

Sokan azért nem váltják be ezeket a palackokat, mert úgy gondolják, hogy az az 50 bani vagy 50 forint nem számít. Pedig ez nem így működik. Még ha elsőre nem is tűnik soknak, egy palackozott vizet rendszeresen fogyasztó család esetében rengeteg pénz elmehet magukra a palackokra – még akkor is, ha ezt nem vesszük észre azonnal.

A víz, ami korábban például 3 lejbe került, ma már 3,5 lej – és ha hetente veszünk 7 palackkal, a visszaváltás révén szinte ingyen kijöhet egy újabb. Ez pedig már igenis számít!

Sokan talán kellemetlennek érzik a palackok visszaváltását, de szerintem a mai világban, amikor rengeteg más dolgot is el kellett már fogadnunk, ez is teljesen természetes kellene legyen – sőt, egyenesen felelősségteljes lépésnek számít.

Spórolás a konyhában

Néhány család esetében szó szerint „a hasuk viszi csődbe őket” – ami önmagában persze nem baj, ha minden étel megfelelően be van osztva.

Itt gondolhatunk például egy heti vagy kétheti előre megírt rendszerre is, ami tartalmazza, hogy mikor mi lesz a menü, és – ha marad belőle – azt is, hogy mikor és mivel lehet újra felhasználni. Ez hihetetlenül hasznos tud lenni.

Ezáltal nemcsak a bevásárlások mennek gyorsabban és céltudatosabban (ami időt és energiát is spórol), hanem sokkal kevesebb étel végzi majd a kukában. Így pedig szép lassan kialakulhat egy rendszerezett, tudatos spórolási szokás – ami nemcsak a pénztárcának, hanem a környezetnek is jót tesz.

Végezetül pedig néhány apróság…

A végére szeretnék néhány apróságot összefoglalni, amelyek talán nem tűnnek nagy dolgoknak, de hosszú távon sokat számítanak.

Ide tartozik például az is, hogy ne vásároljunk fölösleges dolgokat, ne engedjük folyamatosan a csapvizet, ha épp nincs rá szükség, és ne főzzünk hatalmas mennyiségeket, ha tudjuk, hogy úgysem fog elfogyni.

Ha egy kicsit jobban kivesézzük ezeket: például kabát vagy cipő esetén néha hasznos lehet, ha csak akkor cseréljük le őket, ha már tényleg hibásak vagy elhasználódtak – nem pedig azért, hogy feleslegesen felhalmozzunk belőlük több darabot. Hiszen egyszerre úgyis csak egyet viselünk.

Emellett hasznos lehet vezetni egy naptárt vagy kiadáskövetőt, amiben rögzítjük, hogy egy adott hónapban mire és mennyit költöttünk. Ez nem azért kell, hogy szemrehányást tegyünk magunknak, hanem egyszerűen azért, hogy jobban rálássunk, mire érdemes odafigyelni, hol csúsznak ki a forintok (vagy lejek) a kezeink közül.

Kiemelt fotó forrása: https://www.goldavenue.com/en/blog/newsletter-precious-metals-spotlight/3-easy-ways-to-save-money

Pap Nikoleta,
Mihai Eminescu Főgimnázium,
11. H osztály