
Dr. Patócs Ilona – bűnügyi titkok
A mai alkalommal, a megszokottól eltérően nem egy konkrét esettel érkeztem hozzátok, hanem egy olyan személyről szeretnék mesélni, aki jelentős szerepet játszott a magyar kriminológia területén. Nemrégiben hallgattam meg vele egy rendkívül érdekes interjút, és úgy gondoltam, érdemes lenne megosztanom veletek is az ott elhangzottakat. Következzen tehát az interjú tartalma dr. Patócs Ilonáról.
Az egyik kedvenc podcastcsatornámon, a Levente Klubján hallgattam meg ezt az interjút. Az apropó, amiért dr. Patócs Ilonát meghívták a műsorba, egy frissen megjelent könyve volt. Ilona ugyanis Magyarország első női bűnügyi vizsgálója volt, ami önmagában is különleges életutat sejtet. A nyomozó című könyvben a 15 éves pályafutását dolgozza fel, de emellett a személyes életéből is sok mindent megoszt. Az adásban pedig ezekből a történetekből kaptunk egy kis ízelítőt.
A műsor során az is világossá vált, hogy ha valaki hasonló pályára készül, nem elég a szakmai tudás: elengedhetetlen a kitartás, az empátia, és az is, hogy „vágjon az esze”. Dr. Patócs számára különösen az empatikusság vált kulcsfontosságúvá – ez lett munkájának egyik alapköve.
Ezt egy megrázó eset kapcsán ismerte fel igazán. Egy kihallgatás során egy nőt interrogált, aki megölte saját gyermekét, majd öngyilkosságot is megkísérelt. Miközben az orvos ellátta a nő sérüléseit, Ilona kérdéseket tett fel neki, igyekezett feltárni a történteket. Ekkor az orvos rátekintett, és megjegyezte: „Milyen rideg maga.” Bár Ilona nem érezte így, ez a pillanat mélyen elgondolkodtatta. Megfogadta, hogy addig végzi ezt a munkát, amíg képes beleérezni – még a gyanúsított – lelkiállapotába is.
Számomra különösen szimpatikus volt, hogy az ügyvédő kihangsúlyozta: nincs kisebb vagy nagyobb ügy, mindenki számára az az ügy a legnagyobb, ami vele történik. Még a legapróbb részletek is ugyanannyira fontosak, mint a legkomplexebb esetek. Emellett minden egyes helyzetet megpróbál megérteni, hiszen bár sokszor fekete-fehérnek tűnik egy-egy történet, valójában sosem az. Az empátia és a helyzetek árnyaltságának felismerése alapvető a munkájában, és úgy tűnik, hogy ez nemcsak szakmai, hanem személyes elköteleződése is.
A podcast egyik legmegrázóbb pillanata az volt, amikor dr. Patócs Ilona egy olyan esetről mesélt, amely még az ő tapasztalt pályafutása során is mély nyomot hagyott benne. Egy kisfiú megölte a saját húgát – és ami igazán hátborzongatóvá tette a történetet, hogy semmiféle bűntudatot nem mutatott. Ez az eset nemcsak szakmailag, hanem emberileg is komoly kihívást jelentett, hiszen egy gyerek tettéről volt szó, akiből teljesen hiányzott az érzelmi reakció, amelyet ilyen körülmények között várna az ember.
Ha bővebben is érdekel az interjú, és szeretnéd meghallgatni dr. Patócs Ilona saját szavaival a történeteket, itt tudod megnézni: https://www.youtube.com/watch?v=ue_M_PUPaOE
Ha pedig szeretnéd elolvasni a könyvét, ezen a linken keresztül találod meg: https://www.libri.hu/konyv/dr_patocs_ilona.a-nyomozo–4.html
Kiemelt fotó: behir.hu
Csillag Viktória,
Partiumi Keresztény Egyetem, Magyar-Angol nyelv és irodalom szak,
II. év