Április legtehetségesebb szülöttei – II. rész

Nagyon sokáig gondolkodtam azon, milyen frappáns bevezetővel lephetném meg az olvasókat ennél a cikkemnél. Be kellett azonban látnom, hogy az igazán szívhez szóló bekezdéseimet ebben a témában már mind elhasználtam. Nehéz olyan új gondolatot találni, ami garantáltan megragadja az olvasók figyelmét, és elcsábítja őket, hogy ebbe a világba is betekintsenek. Munkáim során igyekszem egy bizonyos rendet követni, amely alapján az olvasók szinte biztosan tudhatják, hogy az adott hónapokban és hetekben milyen típusú cikkekre számíthatnak tőlem. Most azonban egy kicsit eltértem a megszokott sorrendtől: a szokásos tematika helyett ezúttal másodikként szeretnék a fizikusok és feltalálók életével foglalkozni.

Ennek megfelelően a mai cikkemben három olyan orvost, fizikust és feltalálót szeretnék bemutatni, akik közül néhányan jól ismertek, másokról pedig jó lenne, ha többen hallottak volna – mindenesetre mindannyian jelentősen hozzájárultak a világ fejlődéséhez.

Bárány Róbert

Bárány Róbert 1876. április 22-én született Bécsben, és az évtizedek során kiváló orvossá és egyetemi tanárrá vált. Édesapja, Bárány Ignác, magyarországi zsidó származású volt, aki Róbert születése előtt vándorolt ki Bécsbe, ahol banktisztviselőként dolgozott. Édesanyja, Maria Hock, egy ismert prágai tudós lánya volt, így nem meglepő, hogy Róbert már fiatalon közel került a tudomány világához.

Még kisgyermek volt, amikor csonttuberkulózist kapott, így mindig nehezére esett a térdízületeit használni, ám meglepő módon ez mégsem állította meg őt a hegymászásban és a teniszezésben.
1900-ban szerezte meg orvosi diplomáját a Bécsi Egyetemen, majd Frankfurtban, Heidelbergben és Freiburgban belgyógyászati és pszichiátriai tanulmányokat folytatott. 1905–1909 között a bécsi orvosi egyetemen dolgozott, egészen pontosan az egyetem fülészeti osztályán, ahol ez utóbbi év végén docensi kinevezést is kapott. Ekkor kezdett intenzívebben foglalkozni a fül és az egyensúlyszerv működésének kutatásával. A fül öblítésekor alkalmazott különböző hőmérsékletű víz segítségével figyelte meg az egyensúlyszerv reakcióit, és ezen felismeréseiért 1914-ben orvosi Nobel-díjat kapott.

Fontos tudnivaló vele kapcsolatosan az is, hogy 1914-ben, a háború kitörése után, bár gyakorlatilag béna volt, mégis jelentkezett a frontra, ahol mint sebesülteket ellátó orvos dolgozott. 1915-ben fogságba esett, ahonnan a svéd kormány közbenjárásával 1916-ban szabadult, ám szülővárosába hazatérte után sem tudott orvosként elhelyezkedni. Ennél fogva 1926-ban Svédországba távozott, ahol 1936. április 8-ig élt és dolgozott mint egyetemi tanár, valamint kidolgozta a friss lőtt sebek ellátási módszereit, illetve műtéti megoldást javasolt a homloküreg-gyulladásra.

Max Planck

Max Karl Ernst Ludwig Planck 1858. április 23-án született Kielben, és neki köszönhető a kvantummechanika megalapítása. A család, amelyből származott, egyértelműen értelmiségi embereket foglalt magában, ugyanis dédnagyapja és nagyapja is teológus professzorok voltak, édesapja pedig jogászprofesszorként dolgozott Kielben és Münchenben. Mindemellett nagybátyja, Gottlieb Planck hasonlóképpen dolgozott jogászként, és neki köszönhető a Német Polgári Törvénykönyv megalapítása is. Apja, Johann már két gyermek, Emma és Hugo édesapja volt, amikor feleségül vette Emma Patzigot, Max és három másik testvére édesanyját.

Élete első éveit Kielben töltötte, majd 1867-ben Münchenbe költöztek, ahol később Max is továbbtanult. Nagyon érdekelték a nyelvek, illetve a zene is, épp ezért játszott hegedűn és csellón is, mindemellett pedig énekórákra is járt. A gimnáziumot 16 évesen fejezte be, ahonnan meglepő módon fizika szakra ment tovább, amit a Lajos-Miksa Egyetemen folytatott. Az ottani fizika tanára, Philipp von Jolly azzal próbálta meg elvenni a kedvét, hogy azt mondta, a fizikában már mindent felfedeztek, így szerinte nem lenne mit tennie. Erre ő így felelt: „Nem kergetem azt a vágyat, hogy egy új világot fedezzek fel, csupán csak a fizikai tudomány meglévő alapjait kívánom megérteni, talán még jobban elmélyíteni.” Ezt követően pedig csak a fizika elméleti részével foglalkozott.

Elkezdett dolgozni Rudolf Clausius feljegyzéseiből, így fő szakterülete a hőtan lett. Az elkövetkezendő időszakban egyetemi tanárként is dolgozott, majd elkezdett foglalkozni a relativitás elméletével is. Albert Einstein speciális relativitáselméletének nyomdokait követte, és terjesztette annak tanait Németországban. Ezt követően a fény terjedésével is foglalkozott, és új, a többiekkel ellentétes elméleteket dolgozott ki. Ezzel egyidőben a berlini egyetemen dolgozott, mint rektor, ahol szoros barátságot kötött Einsteinnel is.
Bár a szakmájában nagyon tehetséges és jól ismert volt, a családi életét tekintve rengeteg fájdalmon kellett keresztülmennie. 1887-ben nősült meg, amikor is feleségül vette az egyik egyetemi társa húgát, Marie Mercket, akivel négy gyermekük született: Karl, Emma, Grete és Erwin. Nagyon boldog életük volt együtt, egészen 1909. október 17-ig, amikor meghalt Max felesége, feltehetően gümőrákban. Ezt követően Max 1911-ben újra megnősült, és a házasságból megszületett ötödik gyermeke, Hermann is. Az igazán nagy tragédia a háború idején sújtotta le őt, amikor mindkét fia, Karl és Erwin is meghaltak, majd lányai is belehaltak a szülésbe. Ennyi fájdalom után Max 1947. október 4-én megtört, és 89 éves korában meghalt.

Edmund Cartwright

Edmund Cartwright 1743. április 23-án született, és az ő nevéhez kötődik az elektromos szövőszék feltalálása. William és Anne Cartwright negyedik gyermekeként született Nottinghamshireben. 1764-ben érettségizett le az Oxfordi Egyetemen, ahol néhány évvel később DD, azaz istenség doktora fokozatot is megkapta. 1765-ben diakónus, 1767-ben rektor, majd 1783-ban prebendárius lett. Egy ideig Bedford herceg fiának a tanítója volt, majd egy kis farmot vásárolt Kentben, ahol egészen haláláig élt, azaz egészen pontosan 1823. október 30-ig.

Az elektromos szövőszék, amelynek megalkotása az ő nevéhez kötődik, 1784-ben lett megtervezve, ám szabadalmaztatását csak 1785-ben sikerült elérnie. 1789-ben előállt egy újabb szövőszék tervének megalkotásával, ám ezt csak a későbbi tudósok és tervezők tudták felhasználni. A szövőszékek megalkotásához számításba vette a láncok működését, illetve megállapította, hogy egy gép működtetéséhez több emberre is szükség van.

Doncasterben kezdett el először szőni, ám ekkor néhány hibát fedezett fel a gépben, így hajtókarokat, leállító eszközöket és siklókat adott hozzá annak érdekében, hogy orvosolhassa a problémát. A géphez 1792-ben kapta meg az utolsó szabadalmát, ám sajnos ekkor sem sikerült neki elkészíteni tökéletesre, így a gépet csak 1803-ban fejezte be William Radcliffe és társa, Thomas Johnson.

Kiemelt fotó forrása: https://www.123rf.com/photo_94156695_pattern-with-vintage-science-objects-scientific-equipment-for-physics-and-chemistry-vector.html

Pap Nikoleta,
Mihai Eminescu Főgimnázium,
11. H osztály