Miért kéne 20 évesen tudnom, hogy ki vagyok?

Ha kutattok egy kicsit az emlékeitek között, akkor biztosan ti is találtok olyat, amely a gyermekkorotokból, esetleg a tinikorotokból származik, amikor is a felnőttek azt mondták nektek, hogy „majd húszéves korodra minden letisztul, tudni fogod, ki vagy valójában, és azt is tudni fogod, hol akarsz tanulni és mivel akarsz foglalkozni.” – Aztán eljön az idő, te húszéves vagy, majd huszonöt, esetleg huszonkilenc és realizálódik benned, hogy mekkora hazugság volt ez az egész. Mert te még azóta sem tudod, mit szeretnél kezdeni az életeddel, és, sajnos vagy nem sajnos, egyre többször kapod meg azt a környezetedben élőktől, hogy ketyeg az óra, és ideje lenne kezdeni valamit magaddal…

Sokan küzdenek mostanában a hovatartozás kérdésével, általában a fiatalok, azonban az is gyakori, hogy a több mint harmincéves felnőttek sem tudják, mit kezdjenek magukkal. És valamilyen oknál fogva a társadalom azt próbálja az emberek fejébe ültetni, hogy ez nincsen rendben, hiszen huszonöt éves korodra már minimum házas kell légy ahhoz, hogy értékes embernek számíthass. Aztán pedig jön a gyerekvállalás és a gyereknevelés, amibe szintén előszeretettel szólnak bele olyan emberek, akiknek közük sincs hozzá. Mégis azt érzik, hogy van joguk beleszólni.

Valahogy úgy képzeljük el ezt az egészet, hogy majd ha eljön egy kor, akkor csettintésre megváltozunk és olyanok leszünk, amilyennek lennünk kell. Ez a bizonyos kor viszont sosem fog eljönni, mert egy ember nem attól találja meg a helyét, hogy minél többet vár rá, hanem attól, hogy tesz azért, hogy az élete a kívánt mederbe folyjon.

A Ki vagyok én valójában? egy nagyon korán feltett kérdéssé vált, hiszen sokszor már általános iskolában megkapjuk azt a kérdést, hogy mik leszünk, ha nagyok leszünk? Az én fejemben mindig az játszódott le ilyenkor, hogy mégis honnan a fenéből kéne tudnom? Pláne tízévesen. Azonban ez a felnőtteket abszolút nem érdekelte, szüntelenül csak érdeklődtek.

Az, hogy ki vagy valójában, lehet, soha nem lesz számodra teljesen egyértelmű. Tudom, hogy ez elég tragikusnak hangzik, viszont lehet, hogy csak éppen az akkori énünk fog tetszeni és elítéljük azt, amit régen képviseltünk. És ezzel nincsen semmi baj. Amíg boldogok vagyunk az életben, meg vagyunk elégedve azzal a valakivel, aki visszanéz ránk a tükörből, nem kell minden arról szóljon, hogy ki vagyok én. Nem kell erre választ adnunk, nem kell az életünket azzal töltenünk, hogy erre a kérdésre keressük a választ.

A világ már tízéves korunkban is elvárja, hogy legyünk készek, döntsük el, hogy mit akarunk majd kezdeni az élettel. De lehet, hogy még nekünk sem kell tudnunk erre a kérdésre válaszolni. És az az igazi bátorság, amikor el tudjuk viselni azt, hogyha ezt nem tudjuk.

Szóval ha te is fiatal vagy, hozzám hasonlóan közel a húszhoz, és azt érzed, hogy nem találod a helyed a világban, akkor ne aggódj, nem vagy egyedül! Pont jó helyen vagy: a jelenben, nem a jövőben.

Kiemelt fotó: Dywiann Xyara

Beiland Patrícia,
Partiumi Keresztény Egyetem, Magyar nyelv és irodalom szak,
I. év