mickey

Mickey 17

Filmajánló Gabitól

Az emberi élet egyszeri és megismételhetetlen; minden ember különböző és egyedi személyiségként jön a világra – még az egypetéjű ikrek is különböznek egymástól. A halál és az élet az ember számára mindig is misztérium marad, hiszen nem mi döntjük el, hogy ki mikor születik meg, vagy mikor hal meg. A Mickey 17, egy amerikai–dél-koreai sci-fi vígjáték az emberi élet törékenységét és halandóságát mutatja be egy kis humorral fűszerezve. Mickey Barnes nem találja élete értelmét, és úgy dönt, hogy jelentkezik egy kísérletre, melyben embereket klónoznak, majd bevetésre küldenek ismeretlen bolygókra.

Mickey 17 és a felderítő csapat hajója eléri a Nilheim bolygót, és Mickeyt előreküldik, hogy felderítse az új helyet. A magukkal hozott állatokkal és növényekkel céljuk a bolygó újrakolonizálása. Mickey 17 azonban gigantikus, nyálkás lényekkel – az úgynevezett csúszómászókkal – találkozik. A csúszómászók és a felderítőcsapat között ellenséges viszony alakul ki, miután a kutatók elrabolják a csúszómászók kicsinyeit.

Mickey és Nasha, a kutatócsapat egyik tagja, időközben egymásba szeretnek, és együtt próbálják túlélni a veszélyekkel teli expedíciót. A cselekmény egyre bonyolultabbá válik, a feszültség fokozódik, amikor a kutatóbázison semmilyen életjelet nem érzékelnek Mickey 17-től, ezért újra klónozzák őt – megszületik Mickey 18.

A két klón végül szemtől szemben találkozik a csapat fedélzetén. Mivel azonban illegális, hogy két klón egyszerre legyen életben, elkerülhetetlenné válik, hogy egyiküket kiiktassák. De vajon ki marad életben a végén?

Hagyd, hogy a film sötét humora és izgalmas jelenetei téged is kiszakítsanak a hétköznapok szürkeségéből!

Loló Gabriella-Brigitta,
Partiumi Keresztény Egyetem,
I. év