Egy szombat délutánról

Biztos vagyok benne, hogy sokan ismerik Katy Perry Last Friday Night című dalát. Ez adta az írásom alapgondolatát is – igaz, nálam sem az „este”, sem pedig a „péntek” nem volt találó, de mentségemre szóljon, én legalább megpróbáltam.

Alapvetően nem rajongok a szombati programokért, különösen nem azokért, amelyek az iskolához kapcsolódnak. A legtöbb olvasó a nevem hallatán talán már tudja rólam, hogy hétköznapokon nem vagyok otthon, hiszen egy, a szülőfalumtól távoli nagyvárosban tanulok tovább. Emiatt sajnos nagyon kevés időt tudok a családommal tölteni, ami számomra – mint érzékeny, családcentrikus lélek számára – meglehetősen megterhelő.

Éppen ezért is esik nehezemre hétvégente megszervezett programokra jelentkezni, és meg is jelenni rajtuk. Az elmúlt időszakban – különösen márciusban – azonban rengeteg versenyen, bemutatón és olimpiászon kellett részt vennem, amelyek, mondanom sem kell, szinte kivétel nélkül szombaton kerültek megrendezésre. Ráadásul ezek időpontjaihoz egyik vonatjáratom sem passzolt.

Így hát, mire a legutóbbi „versenyemre” került a sor, már sem erőm, sem kedvem nem maradt. Szerencsére a szüleim támogattak: felajánlották, hogy elvisznek, szurkolnak nekem, és természetesen haza is hoznak. Végül tehát április 5-ét is egy vita-vetélkedőn töltöttem, a Collegium Varadinum szervezésében.

Többször is volt már alkalom arra, hogy a Collegium Varadinum csapata, illetve az iskolánkban tanító szociológia-, logika- és filozófiatanárunk, Jakab Gábor által szervezett versenyeken vettem részt, vagy helyesebben megfogalmazva: vitatkoztam. A leggyakoribb témák az egyenruhával, a vegánsággal, a zero-waste-tel, illetve a kenőpénzzel kapcsolatosak voltak, épp ezért ezekből már nagyon ügyesen fel voltunk készülve. Az idén megrendezett két téma, amelyben versenyeztünk, így hangzott: Vegánnak lenni jó. és A zero-waste egy illúzió.

Bizonyára sokan tudhatják, hogy egy ilyen vitában – vagyis igazából minden vitában – van egy állító és egy tagadó oldal, amely a mi esetünkben 3-3 személyből állt. A vita struktúrája pedig a következő: elsősorban a kulcsszavakat határozzuk meg, amelyet a tételértelmezés követ. Ez a két momentum tulajdonképpen annyit jelent, hogy azonos értelmű szavakkal, kifejezésekkel írjuk le az adott kijelentést, például így: Vegánnak lenni jó. = Az az életmód, amely nem fogyaszt vagy használ fel állati eredetű termékeket, hasznos, pozitív és előnyös.

A fogalmak megállapítását maga az érvrendszer összeállítása követi, amelyet esetenként 3-4 érv alkot. Ebben az esetben nevet adunk az érvnek (pszichológiai érv, filozófiai érv, környezetvédelmi érv, etikai érv és még sok más lehetőség), majd meghatározzuk a gondolatainkat, az érvünket ezzel kapcsolatban, végezetül pedig példát is adunk – amennyiben lehetséges, internetes példákat, bizonyítékokat keresünk.

A tagadó csapatnak is ehhez hasonlóan kell felépítenie a témáját, annyi különbséggel, hogy a beszédében igyekeznie kell megcáfolni az állító csapat által felhozott érveket.

Nagyjából ez alapján a rendszer alapján zajlottak le a hétvégi perpatvar vitái is, annyi különbséggel, hogy ezen az alkalmon rövidített viták voltak, tehát 30 percben kellett összefoglalni minden, a témához kapcsolódó gondolatot.

Első körben a Művészeti Líceumos csapat küzdött meg a temesvári Bolyai Szakkollégium egyetemistáival. Bár az itteni lányok még csak 10. osztályosak, a temesvári diákok pedig kezdők voltak a vitázásban, mindkét fél egyformán megnehezítette a zsűri döntését A zero-waste egy illúzió című témában. Elgondolkodtató érveket hoztak fel, és igyekeztek szinte minden szempontból megcáfolni az ellenfél csapat gondolatait. A közönséget is bevonták a vitákba, így még azok a tagok is hozzászólhattak ehhez a témához, akik korábban nem is hallottak róla, vagy nem ismerték ennyire részletesen. A csapatok mindhárom beszélője igyekezett furfangos és fejtörős kérdéseket feltenni az ellenfél csapatának, amelyeken a nézők ugyan bazsalyogtak, de a kint álló versenyzőknek bizony az összes gondolatukat össze kellett szedniük. A perpatvar győztese az állító csapat lett, vagyis a művészetis lányok, akik nagy megkönnyebbüléssel ültek le a vita után – ám előtte természetesen kezet fogtak vetélytársaikkal.

Ezt követte a mi vitánk, hasonlóképpen egy temesvári egyetemista csapattal szemben, a Vegánnak lenni jó témában. Mint ahogy már említettem, a csapatunk két tagjának ez egy nagyon jól ismert téma volt, és bár nagy volt az izgalom, tudtuk, hogy kellőképpen felkészültek vagyunk. Együttes erővel kerestük a „zero-waste” kulcsfogalmait, értelmezését, és mindenekelőtt a magyar megfelelőjét, hiszen ez is egy elvárt szempont a versenyzők felől. Továbbá három érvet is felsorakoztattunk, amelyekben a növényfogyasztás környezetvédelmi, etikai és egészségügyi előnyeiről beszéltünk. Ezekben természetesen kibeszéltük a húsfogyasztás hátrányait is, például a tyúkkeltetők és vágóhidak brutális, bestiális bánásmódját és körülményeit is megemlítettük. A környezetvédelmi érvünknél igyekeztünk minimális kutatásokat is végezni, és kiszámoltuk, hogy 100 kg szarvasmarha megtermeléséhez körülbelül 15.000 liter vízre van szükség – ugyanekkora vízmennyiségből viszont akár 2 tonna répa is megtermelhető. Továbbá megemlítettük az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását is, például a metánt, amelyet elsősorban a szarvasmarha termel.

Végezetül, de nem utolsósorban, megvizsgáltuk az egészségügyi szempontokat is, és rájöttünk, hogy a hús mellőzése esetén javulhat az emberek emésztése, illetve csökkenhet az elhízás és a krónikus betegségek előfordulásának lehetősége is. Emellett igyekeztünk olyan vegán élelmiszereket is keresni, amelyek fogyasztásával sikerülhet fehérjét bevinni a szervezetünkbe – például hüvelyesek, tofu, magvak, brokkoli, saláták, sőt még a szárított paradicsom is szóba került. A tagadó csapat, akik egészen Temesvárról érkeztek, legtöbb esetben igyekezett megcáfolni az érveinket, és be kell vallanom, hogy az egészségügyi szempontunkat majdnem sikerült ledönteniük a B12-vitamin, illetve az omega-zsírsavak példáival. A mi vitánk alatt is felszólaltak a nézők, akik egyformán álltak mindkét csapat oldalára. Végül azonban az állító csapat, vagyis mi nyertünk.

Igazság szerint egy kicsit meglepődtem, ugyanis nem voltam benne biztos, hogy képes vagyok úgy vitatkozni egy olyan témában, ami nem jellemző rám – hogy az esetleg még jó is lehet. Ám megfeledkeztem a csapatmunka, a kitartás és az önbizalom erejéről, ami nyilvánvalóan nagy hiba volt.

Összességében egy kellemes és élménydús programot tudhatok a hátam mögött, amely során új dolgokat fedezhettem fel – nemcsak a világról, hanem minden bizonnyal saját magamról is. Teljes szívemből ajánlom mindenkinek, hogy tapasztalja meg a versenyekkel, a beáldozott hétvégékkel járó érzéseket, mert néha nincs jobb egy megkönnyebbült mosolynál – annál a pillanatnál, amikor rájössz: ezt is kibírtad, és a megfelelő emberek, valamint saját magad által sikerült legyőznöd egy újabb falat, amit eddig magad köré húztál. Továbbá mérhetetlen köszönettel tartozom a Collegium Varadinum csapatának, a felkészítő tanárunknak, illetve a szüleimnek, akik sosem engedték, hogy feladjam!

Fotók forrása: Collegium Varadinum

Pap Nikoleta,
Mihai Eminescu Főgimnázium,
11. H osztály