
Mese-nosztalgia 2.0
Már volt egy olyan cikkem, amelyben gyerekkorunk meséit idéztem fel – most pedig újabb mesékkel érkezem azoknak, akik szívesen néznék újra azokat a kedves gyerekkori történeteket, melyeket olyan rég nem láttak már. Bár sokunk emlékezetéből idővel kikopnak ezek a mesék, mégis jó érzés, amikor néha-néha eszünkbe jutnak a címek, amelyek gyerekkorunk kedvenceit takarják. Csapjunk is bele egyenesen a közepébe!
Jégkorszak

A Jégkorszak egy olyan mese, amely a nálam kicsit idősebb generáció számára is nosztalgikus lehet. A több részen átívelő mesesorozat úgy érzem, sokak szívébe belopta magát. Tele van kalandokkal, humorral, és persze ott a mókus is, aki elindítja és lezárja a történeteket – mára már igazi ikonná vált. Ha netalán valaki még nem látta volna (bár kétlem, hogy sok ilyen akad), mindenképp ajánlom, hogy nézze meg az összes részét!
Derült égből fasírt

A Derült égből fasírt című mese tele van mindenféle őrülettel, amit csak el lehet képzelni. A főszereplő, aki feltalálóként tevékenykedik, rengeteget hozzátesz ahhoz, hogy a történet igazán szórakoztató legyen a nézők számára. Mindkét rész rendkívül poénos, tele vannak elképesztő találmányokkal, és akik már látták, tudják: nem érdemes kihagyni ezt a tüneményes élményt. Főleg a vígjátékok kedvelőinek ajánlom, de szinte bárki élvezni fogja!
Trollok

Azt hiszem, a trollokról nem kell sokat mondanom ahhoz, hogy mindenkinek eszébe jusson az a kép: apró, vibráló színű figurák, elképesztő frizurákkal. A mese amellett, hogy egy nagyon klassz és izgalmas történetet mesél el, remekül bemutatja az érzéseket és az emberi értékeket. Szerintem azon túl, hogy egy igazán szórakoztató mese, a gyerekek számára kiváló eszköz lehet az emberi kapcsolatok, érzelmek megértésére is. Mindenképp érdemes megnézni – vagy újranézni!
Croodék

A Croodék az őskorban játszódik, főszereplői pedig egy család, akik elveszítik otthonukat. A történet során konfliktusok, nézeteltérések és kihívások jelennek meg, de mindezek mellett végig ott van a családi összetartás ereje. Mivel elveszítik a biztonságos lakóhelyüket, új otthont kell keresniük maguknak – ez az út pedig tele van kalanddal és veszéllyel. A körülöttük lévő világ folyamatosan változik, és a túlélés érdekében meg kell tanulniuk alkalmazkodni.
Hős6os

Hiro, a főszereplő, imádja a robotokat, és utcai robotharcokon is részt vesz a saját készítésű gépeivel. Bátyja ráveszi, hogy jelentkezzen arra az egyetemre, ahol ő is tanul – a híres robotikai intézetbe. Az események gyorsan felpörögnek: Hiro robotját megpróbálja megvenni egy érdeklődő, de ő nem hajlandó eladni. Ezután egy tragikus robbanásban bátyja életét veszti. Hiro és bátyja egykori csoporttársai összeállnak egy csapatként, miközben Hiro összebarátkozik Baymaxszel – egy nagyon aranyos, közönségkedvenc robottal, aki minden erejével azon van, hogy segítsen neki feldolgozni a veszteséget. A Hős6os egy eseménydús, izgalmas és megható mese, amit mindenkinek szívből ajánlok!
Vad Andrea,
Mihai Eminescu Főgimnázium,
10. J osztály