
Április legtehetségesebb szülöttei – I. rész
Úgy gondolom, már nem is kell magyaráznom, miért keresek ilyen lelkesedéssel embereket különféle témákban – hiszen szinte minden cikkem elején elmondom: azért teszem, hogy emléküket soha ne feledje el a világ. Emellett pedig számomra ez egyfajta önfejlesztés is. Szeretnék fejlődni – tulajdonképpen minden téren –, és erre a legjobban bevált módszerem, hogy minél többet foglalkozom az adott témával. Jelen esetben: a színészkedéssel. Épp ezért döntöttem úgy, hogy mai cikkemet teljes mértékben a filmek világának szentelem, és bemutatok néhány híres színészt és alkotót, akik áprilisban születtek. Ha te is szeretnél fejlődni, tanulni ezen a területen, tarts velem most is ebben a kis felfedező munkában!
Peter Ustinov
Peter Alexander Ustinov 1921. április 26-án született Londonban, és az egyik legismertebb Golden Globe-, Emmy- és Oscar-díjas színésszé, filmalkotóvá és íróvá vált. Egy középréteghez tartozó családban nőtt fel: édesanyja orosz származású francia jelmeztervező volt, édesapja pedig a második világháború után brit kémtisztként tevékenykedett.

Ustinov maga így fogalmazott különleges hátteréről: „Angliában születtem, de egyetlen csepp angol vér sem csörgedezik az ereimben. Azt szoktam mondani, hogy egész életemet száműzetésben töltöttem, ám büszke vagyok vegyes származásomra, ami orosz, francia, német, sőt más nemzetiségeket is magában foglal.”
Bizonyára ennek is köszönhető, hogy már kisgyermekkorában elsajátította az angol, orosz, német, francia, spanyol, olasz, török és újgörög nyelvek tudását. Tanulmányait mindössze 16 éves koráig folytatta, ugyanis 17 évesen színész lett, és ekkor kapta meg első színpadi szerepét a Londoni Stúdióban. 1939-ben jelent meg az első, általa írt színdarab, majd 1940–42 között már jelentősebb szerepeket kapott az akkor éppen aktuálisan játszott darabokban.
A második világháború alatt közlegényként szolgált David Niven felügyelete alatt, aki szintén a színészetnek élt, így nem volt nehéz életre szóló barátságot kötniük. Az első házasságát is ebben az időszakban kötötte, és viszonylag sokáig tartott: 1940 és 1950 között Isolde Denham házastársa volt. Ebből a házasságból született egy lánya, Tamara, aki apja nyomdokait követve szintén a színészkedéssel foglalkozott.
Az 1950-ben bekövetkezett válás után, 1954-ben már egy kanadai színésznő, Suzanne Cloutier férje lett, akivel három gyermekük – Pavla, Igor és Andrea – született. Vele 17 éven keresztül alkottak egy párt, ám az 1971-es válásukat követően hamar újra szerelembe esett, ezúttal Hélène du Lau d’Allemans írónővel.
Ezeket követően és ezekkel egyidőben rengeteg karakter szerepet vállalt, amelyek nagyon ismertek még manapság is. Ezek közül az egyik a Spartacus, amelyért 1960-ban Oscar-díjat is kapott. Mindemellett, a sokak számára ismert Hercule Poirot szerepét is ő vette át a filmvásznon, majd pedig Bölcs Frigyes karakterét is ő alakította a 2003-ban megjelent Luther című filmben. Ez utóbbi volt az utolsó film, amelyben játszott, ám az ezelőtti és az ezt követő időszakban rengeteg regénye és más irodalmi műve is megjelent, mint például: Frenzy, The Man in the Raincoat, Photo Finish, Overheard, és még sok más ezekhez hasonló mű.
Peter művészi karrierje nagyjából 2000–2003 között csengett le, ám előadásait ma is nagy előszeretettel nézik. A lelkes színész, író és producer 2004. március 28-án hajtotta fejét örök nyugalomra.
Charlie Chaplin
Sir Charles Spencer Chaplin, vagy rövidebben Charles Chaplin 1889. április 16-án született Londonban, és bizony ő az a filmrendező, producer, vágó és zeneszerző, aki olyannyira ismert napjainkban is.

Születésével kapcsolatban nagyon kevés információ maradt fenn, bizonyára azért, mert szülei – Hannah Hill és id. Charles Chaplin, akik mindketten kabaréénekesek voltak – elfelejtették őt bejelenteni.
Charlie fiatalkora nagyon nehéznek bizonyult, ugyanis születése után apja elhagyta őket, ebbe a fájdalomba pedig édesanyja is beleroppant, és elmegyógyintézetbe került. Innentől kezdve Charlie és bátyja, Sydney leginkább árvaházakban és minden bizonnyal rossz körülmények között éltek.
Első színpadi szereplését 5 éves korában vitte véghez, amelyet az évek során pantomimművészeti társulatokkal folytatott. Mindössze 12 éves volt, amikor 14 évesnek adta ki magát, így megkaphatta Billy, az inas szerepét a Sherlock Holmes-darabban.
1912 szeptemberében érkezett meg az Amerikai Egyesült Államokba, ahol a Karno nevű társulat egyik főszereplőjeként tevékenykedett. Első filmje Making a Living címen jelent meg, amely után Charlie bele is bújt az ismert szereplő bőrébe, és játszott a Charlie az autóversenyen című filmben.
1914-től Charlienak sikerült elérnie, hogy minden filmjét saját maga rendezze, és az Angliából Amerikába jövő testvére útját is sikerült egyengetnie. Az elkövetkezendő években minden filmjében megjelenített egy-egy darabot azokból a fájdalmakból, amelyeket gyermekkorában átélt. 1918-ban lehetősége volt megnyitni saját filmprodukciós cégét, Charles Chaplin Film Corporation néven, ahol ő maga is 33 éven keresztül dolgozott.
Több filmet is megjelentetett ebben az időszakban, például: A kölyök, Bohémvér, Aranyláz. E három közül a legélethűbb és a legtöbbet dolgozott mű az utóbbi volt, amely olyannyira tetszett Charlie-nak, hogy abban reménykedett, erről fognak majd emlékezni rá.
Javarészt néma vagy hang nélküli filmjei jelentek meg, amelyekhez már effekteket is használt, ugyanis úgy tartotta, hogy a beszéd megöli a mimika lényegét. 1936-ban következett be egy változás, ugyanis az ekkor megjelent Modern idők című filmjében láthatjuk utoljára a vicces, de néma figurát – ugyanis ekkor megszólal, és ez a búcsút jelentette a nézők számára.
Chaplin filmművészete mellett elég érdekesnek bizonyult a szerelmi élete is, ugyanis összesen négy felesége és egy élettársa volt – legalábbis azok közül, akik nyilvánosságra kerültek –, hiszen köztudott, hogy rövidebb viszonya nagyjából 2000 nővel volt.
Első házasságát 1918-ban kötötte Mildred Harris-szel, aki nyolc évvel volt fiatalabb nála, és egyetlen gyermekük csecsemőkorában meghalt – bizonyára ez is hozzájárult az 1921-es válásukhoz.
35 éves korában feleségül vette az akkor 16 éves Lita Grey-t, akitől két fia született, ám – mint utóbb kiderült – egyik sem volt az övé.
Az időben előreugorva: utolsó házasságát 54 évesen, azaz 1943-ban kötötte az akkor 18 éves Oona-val, akivel meglepő módon nagyon lendületes, szerelmes házasságuk volt – olyannyira, hogy nyolc gyermekük született: három fiú (Christopher, Eugene, Michael) és öt leány (Geraldine, Josephine, Jane, Victoria, Annette-Emilie).
Charlie Chaplin 1977. december 25-én hunyta le a szemét örök megpihenésre.
Kiemelt fotó forrása: https://www.organizingphotos.net/vhs-tapes-super8-film-viewers/
Pap Nikoleta,
Mihai Eminescu Főgimnázium,
11. H osztály