Félek megszólalni – Szabó Tamara verse

Félek megszólalni

Te vagy az, akire minden éjjel gondolok,
A nevem suttognád talán, de mégis hallgatok.
A szemed olyan, mint egy másik világ,
Ahol elveszek, és nem találom magam már.

Bármit megtennék, hogy rám nézz,
Hogy érezz engem, hogy bennem higgy.
De mi van, ha túl gyenge vagyok?
Ha a szívem elvész, mielőtt harcolhatok?

Nem tudok harcolni. Félek.
Félek, hogy ha közelebb lépek,
A szavak eltörnek, a híd leég,
És te elmész, örökre, el, már végleg.

De nézlek. És kellesz. Kellesz, mint levegő,
Mintha nélküled minden csak hamuvá lenne.
Nem vagyok elég jó, ezt érzem minden percben,
Te mégis ott vagy minden gondolatom szívében.

Te nem látod, hogy miattad élek,
Hogy minden szívdobbanásom érted ég el?
Ha tudnád, mit érzek, talán kinevetnél,
Vagy elfordulnál, és örökre eltűnnél.

Mégis, ha azt mondanád: „gyere”,
Felgyújtanám a világot, csak veled legyek.
Nem érdekel, mit gondol a világ,
Te vagy az, akire szükségem van, nem más.

És most itt ülök. Hallgatok.
Egy szót sem mondok, csak álmodok.
A szívem sikolt, a lelkem szakad,
De te… te talán nem leszel az enyém soha.

Szabó Tamara,
Ady Endre Elméleti Líceum,
9. C osztály