Elég, ha elég jó vagyok?

Valahol útközben mi, emberek elkezdtünk arra koncentrálni, hogy mindenben a legjobbak legyünk, hiszen ilyenkor legyőzhetetlennek érezzük magunkat, amivel alapvetően nincs probléma. A probléma ott kezdődik, hogy ezt a mentalitást hajlamosak vagyunk teljesen beleépíteni a mindennapjainkba, az pedig, hogy minden egyes nap százszázalékosak legyünk, egyszerűen lehetetlen, mert emberek vagyunk tele hibákkal, nem pedig robotok, így nem tudunk mindig mindenben jól teljesíteni. Még akkor sem, ha ezt akarjuk.

De tényleg nem létezik már olyan többé, hogy valaki csak egyszerűen jó valamiben? Muszáj mindenben a legjobbnak, a leghatékonyabbnak, a legtudatosabbnak lennünk?

A válasz valószínűleg mindenkiben megbújik, hiszen akaratlanul is bennünk lakozik a tökéletességre való vágy, hiszen mindenki jól akar teljesíteni az életben, legyen szó bármiről. A tökéletesség eszménye ott rejtőzik mindenkiben, minden önfejlesztő posztban, minden before-after képnél, ahol lehet, hogy a motivációadás a cél, viszont ezt egyértelműen azért akarjuk átadni másoknak is, mivel azt gondoljuk, hogy jobbak vagyunk náluk. Azonban bármennyire is próbáljuk az arcunk szebbik felét mutatni a külvilág felé, az nem jelenti azt, hogy nekünk sosem szabad összeomlani, vagy azt, hogy mi sosem vagyunk csupán hetven százalékosak. Akkor mégis miért mutatjuk ezt mindig?

Az, hogy valaki elég jó, nem egyenlő azzal, hogy nem tesz meg mindent azért, hogy a legjobbat hozza ki magából. És nem is azt, hogy nem érdekli a saját teljesítménye. Csupán annyit jelent, hogy néhányan nem akarják az egész életüket annak szentelni, hogy mindig a szép arcukat mutogassák, mindig ők legyenek a legtökéletesebbek egy társaságban. Mert néha sokkal jobban esik azon a bizonyos versenyen tapsolni a dobogósoknak, mint magunkat ünnepeltetni. És mert pontosan tudjuk, hogy azok a személyek nem véletlenül állnak ott, hanem kemény munkával érték el a céljukat. Mert mindenki előtt lebegnek célok.

A tökéletességre törekvő emberek azonban egy idő után akaratlanul is kipukkasztják a saját tökéletes lufijukat azzal, hogy sosem engedik meg maguknak a pihenést. Innen pedig szinte azonnal következik a kiégés, az úgynevezett burn out, amely mára már szinte népbetegséggé vált, annyira elterjedt lett. Az internet világa pedig ezt még inkább felerősíti, hiszen ez lehetőséget ad nekünk arra, hogy totál idegenek előtt is villoghassunk a tökéletes életünkkel, a tökéletes kapcsolatunkkal, a mindig tökéletes hajunkkal. Csak azzal nincsenek sokan tisztában, hogy ahhoz a mindig tökéletes hajhoz hajnali ötkor kell talpra állni, hogy pihenés helyett időben elkészülhessünk.

Mindenki saját maga dönti el, hogy a belső békét választja-e az életben vagy sem. És mind tudjuk, hogy ez nem abból adódik, hogy mindig tökéletesen teljesítünk. Elképesztően nehéz, de mindenkinek meg kell tanulnia kimondani hangosan saját magának, hogy ez most nem volt tökéletes, de elég jó volt!

Ne akarjatok mindig tökéletesek lenni. Elég, ha elég jók vagytok.

Kiemelt fotó forrása: https://ro.pinterest.com/pin/50806302034371680/

Beiland Patrícia,
Partiumi Keresztény Egyetem, Magyar nyelv és irodalom,
I. év