bahrain1

F1: Bahraini Nagydíj

Ha más nem is, a McLaren háza táján mindenképp egy bajnoki csata kezd kirajzolódni. Legalábbis ezt láthattuk az F1 negyedik fordulójának hétvégéjén, amikor a versenyzők Bahreinbe utaztak, hogy megméressék magukat az éjszakai futamon. Az utóbbi hétvégékhez képest sok izgalmat élhettünk át, úgyhogy nézzük, mit tartogatott a nézők számára a bahraini pálya.

Oscar Piastri második idei győzelmével bebiztosította magát mint bajnoki esélyes
Forrás: formula1.com

Az időmérő

Szombat este ismét élesben körözhettek a versenyzők, hiszen zöldre váltott a lámpa a boxutca végén. A Q1-ben nagyobb meglepetésre a mostanában remekelő Alex Albon esett ki a Williamsszel. Mellette Lawson, Bortoleto, Stroll és Bearman vérzett el a kvalifikáció első szakaszában.

A Q2 elején történt egy nagyobb baleset, ugyanis Esteban Ocon elvesztette a kontrollt az autója felett, és a falban végezte a Haas versenyzője. A becsapódás elég nagy volt, az autó nagy kárt szenvedett, mindezek ellenére szerencsére Ocon sérülés nélkül megúszta az esetet.

Ocon összetört autója a baleset után
Forrás: express.co.uk

Egy hosszasabb piros zászló után ismét útnak engedték a pilótákat, sok meglepetést nem tartogatott továbbá a Q2. Ocon mellett Doohan, Hadjar, Hulkenberg és Alonso esett ki, ám tőlük nem is vártuk, hogy továbbmenjenek a Q3-ba. Carlos Sainznak sikerült ismét bekerülni a kvalifikáció utolsó szakaszába, ez pedig egy szép teljesítménynek számított a spanyoltól.

Az időmérő utolsó szétlövése viszont egészen sok meglepetést tartogatott. A bajnoki éllovas Lando Norrisnak nem sikerült összeraknia egy elfogadható kört, a teljesítményét pedig a következőképpen jellemezte: „Olyan volt, mintha először vezettem volna F1-es autót.” Ez a kör csak a 6. helyhez volt elegendő neki.

Csapattársával ellentétben, Oscar Piastri végig remekelt az időmérőn és a végén is ő bizonyult a legjobbnak, megszerezte a pole pozíciót a vasárnapi futamra. Mögé Russell és Leclerc fért be 1-1 szép körrel, Antonelli legjobb időmérős helyezését érte el karrierje során a 4. hellyel, Pierre Gasly pedig hatalmasat remekelt a még akkor pont nélküli Alpine-nal. Legjobb köre az 5. rajtkockára volt elegendő.

A bajnoki 2. helyezett Max Verstappen csak 7. lett, egész hétvégén szenvedett a beállításait kereső Red Bull-al, akárcsak csapattársa, Tsunoda.

George Russell, Oscar Piastri és Charles Leclerc egy remek időmérő után
Forrás: autoracing1.com

Az időmérő után a Mercedes versenyzői (George Russell és Kimi Antonelli) egy-egy rajthelyes büntetést kaptak, mivel a piros zászló után túl hamar hajtottak ki a boxból, ez pedig teljes mértékben a csapatuk hibája volt.

A verseny

Még el sem kezdődött a vasárnapi körözés, amikor is Lando Norris már elvétette az első hibáját. Beálláskor túlcsúszott a rajtrácsra, a rajtkockán túl, ez pedig unfair előnyt jelentett a brit versenyző számára, akit az FIA még a verseny kezdése előtt egy 5 másodperces büntetéssel ajándékozott meg.

Ellenben az eddigi futamokkal, a bahraini sok izgalmat hozott a nézők számára. Rengeteg eltérő gumistratégia, előzés és izgalom volt látható, amit már igazán hiányolhattak azok, akik hetekig zsinórban felkeltek a korai futamokhoz, de végül csak tovább aludtak, mert olyan unalmasnak bizonyultak.

A 32. körben pályára gurult a Safety Car és rendesen felbolygatta a már amúgy is izgalmas futamot, illetve a csapatok stratégiáit. A 35. körben Piastri újraindította a futamot, de senki nem tudott rátapadni, sőt, mondhatni mintha rakétával lőtték volna ki. Norris az újraindítás után nagyjából 15 körig ragadt a Ferrari hátsó szárnya mögött, ugyanis Leclerc-kel hatalmas csatát vívtak a dobogó utolsó helyéért.

A futamot végül Oscar Piastri nyerte, az első versenyző idén, aki 2 futamot nyert. A körözés végén hatalmasnak számító különbséggel, 14 másodperccel a mezőny előtt intették le az ausztrált, akinek egy hibátlan hétvégét sikerült összeraknia. Russell ismét tanári versenyzést mutatott be, és megszerezte a 2. helyet, melléjük pedig a másik papaya-autó fért fel, amelyet Norris vezetett, egy mondhatni borzalmas hétvége után.

A két Haas-versenyző ismét pontot szerzett, ezzel megszerezték a konstruktőri 5. helyet a Williams előtt. Pierre Gasly-t az utolsó körben még Max Verstappen is megelőzte, de a francia így is a 7. helyen végzett, megszerezve az Alpine csapatának idei első pontjait.

George Russell, Oscar Piastri és Lando Norris a Bahraini Nagydíj dobogóján
Forrás: formula1.com

Összegzés

Összességében egy nagyszerű hétvégének lehettünk szemtanúi. Sok csata, izgalom és feszültség jellemezte a nagydíjat, ennek viszont koránt sincs vége. A hétvégén Saudi Arábia a célpont, Jeddah városa, sorban harmadik héten versenyeznek majd a pilóták. A Jeddahban épült pálya hosszú egyenesei, nagyon közeli falai is izgalmas versenyt ígérnek a F1-rajongók számára.

Itt pedig az egyéni és konstruktőri bajnokság pontállása található négy forduló után:

Mint látható, az egyéni bajnokság nem is lehetne szorosabb. Egyelőre négy esélyesünk van a bajnoki címre, akik közül nyilván a McLaren csapata egy nagyobb technikai fölénnyel rendelkezik, de ha a Mercedes / a Red Bull fejleszti autóját, bőven beleszólhat még Russell vagy Verstappen a bajnoki cím kialakulásába. Az eheti verseny alatt bárki elveheti a vezetést Norristól a négy versenyző közül, de ugyanúgy Norris meg is tarthatja azt.

A konstruktőri bajnokságban valamivel egyszerűbb a képlet: csapatszinten hatalmas előnnyel vezet a McLaren. Őket követi a három nagyobb csapat, míg a középmezőnyben idén is óriási csaták várhatóak a dollármilliókért.

Izgalmas szezonnak nézünk elébe, mint ahogy ezt a tél óta megtudhattuk, én pedig már alig várom a további drámákat, hiszen úgy érzem, idén lesz belőlük elég.

Kiemelt fotó forrása: https://www.racefans.net/2025/04/13/piastri-scores-emphatic-bahrain-gp-win-as-russell-takes-second-with-drs-fault/

Bajnoki állások forrása: F1

Kalla Ferencz,
Ady Endre Elméleti Líceum,
10. B osztály