Árnyékból fénybe – Szabó Tamara verse

Árnyékból fénybe

Minden szó, amivel engem illettek, kővé lett,
S most ezekből a kövekből áll a fal, amit építettem.
Néha meg-meglazul egy darab, és kilátok:
Ott van a napfény, amit régóta várok.

A múlt, mint árnyék, mindig követ,
De minden lépésem közelebb visz egy másik élethez.
Egy élethez, ahol nem félek attól, hogy látnak,
Ahol a mosolyom igazi, és nem álarcok zárnak.

Tudom, hogy nehéz lesz, a szívem remeg,
De talán egy napon megtalálom azt, aki szeret.
Aki nem bánt, nem ítél, csak átölel,
És akkor talán végre elengedhetem a félelmem.

Szabó Tamara,
Ady Endre Elméleti Líceum,
9. C osztály